Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság - Thorma János Múzeum könyvei 34. (Kiskunhalas, 2011)
A kiskunhalasi zsidóság a 18. századtól 2011-ig - Végső István: Tragédia 1944. október 11-én a kiskunhalasi vasútállomáson
német katonákkal és a bejárati ajtónál civil embereket lökdöstek ki, akik feltartott kézzel gyülekeztek, majd ezeket az embereket szám szerint 60 főt a református temető keleti oldalához kísérték, és ott őket levetkőztették, és az ott rakott tűznél ruhájukat, okmányaikat elégették Én onnan kb. kétszáz lépésre álltam. Láttam azt is, hogy odament a németekhez egy magyar tiszt, egy százados, ki hallhatólag erélyes szavakkal magyarul tiltakozott a német katonák eljárása ellen. A német katonák azonban megragadták és kilódították onnan. (...) A tömegből azt hallottam, hogy a németek ezeket a levetkőztetett embereket agyon fogják lőni. Mivel én ezt végig nézni nem akartam az eset helyszínét otthagytam... ”20 Sokan próbáltak pincékben és bunkerokban (óvóárok) menedékre lelni. A vasútállomás melletti házak jó búvóhelyek lehettek volna, de az SS-ek mindent átkutattak. Viszont volt rá példa, hogy emberségesen álltak hozzá egyesekhez. Ezt bizonyítja egy kárpátaljai származású munkaszolgálatos visszaemlékezése:, Amikor megérkeztünk Kiskunhalasra a vonat még nem érte el egészen az állomást az SS katonák pusztító tüzet nyitottak ránk...(...) • • • e§y pincébe menekültem, ahol azonban nemsokára egy SS katona ránk talált. Előretartott bajonettjével a pince elhagyására kényszerített, majd maga előtt vezetett minket. Egy idő után földre lökött és minden bizonnyal agyon lőtt volna bennünket, ha nem csaptunk volna lármát. Torkunk szakadtából üvöltöttünk, amire megjelent egy német tiszt. A történéseknek ő vetett véget, felállított minket és az SS katonának megparancsolta, hogy az SS parancsnokságra vigyen bennünket. Ott akartak kihallgatni minket. De ez nem történt meg, mivel a magyar rendőrségnek adtak át minket. Itt tudtam meg, hogy tulajdonképpen miért is történt a vérfürdő: elterjedt a hír, hogy a vonatunkon szerb partizánok rejtőztek el, pontosabban, hogy mi a vonaton szerb partizánokat bújtattunk el. Felesleges mondani, hogy ebből az ostoba hírből egy szó sem volt igaz. Egy rövid kihallgatás után a magyar rendőrség átadott minket a magyar katonai parancsnokságnak, ahol nem tudták, hogy mit kezdjenek velünk, és végül rakodó munkára alkalmaztak bennünket. így jutottunk el Budapestre, majd Komáromba.'''21 Nem mindenki volt olyan szerencsés, mint a fent említett személyek. A városban is folyt a hajtóvadászat. Ennek is meglett az „eredménye”. Az SS-ek egy csoportját gépkocsin, Bácsalmási Antal rendőrbíró vezette a Sóstóhoz. Erre Hadházy László így emlékezett vissza tanúvallomásában: „ dr. Bácsalmási (...) dicsekedve a következőket mondotta el nekem, hogy német gépkocsin német tisztek társaságában a Sóstói úton a városból kifelé haladva elérték az úton három menekülő zsidó munkaszolgálatost. Erre ő, a vele lévő német tiszteknek felhívta a figyelmét, hogy ezek valószínűleg a délutáni kivégzett zsidók közül menekült egyének lehetnek. Mire a németek leugrálva, a menekült zsidó munkaszolgálatosokat megállították és őket a vízbe belezavarva agyonlőtték és otthagyták."22 A vádat nem lehetett teljes bizonysággal bebizonyítani, mivel Bácsalmási 1944 után Németországba szökött, és onnan nem tért vissza.2’ A 101/322. sz. munkásszázad vonata délután négy óra körül folytatta az útját tovább Budapest felé. A hullák eltávolítása és a tömegsírba hurcolása, valamint a nyomok eltüntetése még ezután is folyt. Egyik helyi vasutas erre így emlékezett vissza: ,JIste felé értesültem, hogy a holttesteket az olajraktár mellé hordták. Csak d. u. 4 óra tájban jöttem ki az irodából, de ekkor sem mertem arrafelé menni, mert még hordták a halottakat..."22 A terhelő bizonyítékok eltüntetése szinte kifogástalanul működött. Az egyik 1945-ös kiskunhalasi rendőrségi jelentés is erről tanúskodik. Ebben sok ma már megcáfolható tény mellett, meglehetősen vad dolgok is szerepeltek: „1944. október hó 11-én délelőtt 12 órakor a kiskunhalasi MA V állomáson tartózkodó munkaszolgálatos zsidókat, kik vonattal útjukat Újvidékről Budapestre szándékoztak folytatni, a Kiskunhalason tartózkodó német 105
