Bereznai Zsuzsanna - Nagy Czirok László: A hajdani halasi nép humora - Thorma János Múzeum könyvei 33. (Kiskunhalas, 2011)
Bereznai Zsuzsanna: Népi humor Kiskunhalason
Az ilyen szabad nők aztán igen sok szűz lányt mentettek meg a férfiaktól, nem zaklatták őket, hanem ha megdagadt a fasz, mentek oda, ahol könnyen hozzá lehetett jutni a kívánt portékához, ez a rendszer még ma is fent áll, vannak nyilvános dorbélyházak vagy kuplerájok... A csög, az egy régi szokás, olyankor, mikor valahol keresztelő van, az újszülöttet megkeresztelik, ilyenkor szoktak nagy murit csapni, vendégeket hívnak, komákat, komaasszonyokat, a bába hívja meg, és mikor a kicsit megkeresztelik, igencsak délután, vasárnap, délután uzsonna vagy este vacsora van, eleszegetnek, iszogatnak, néha még nótaszó, tánc is van, a komák és a komaasszonyok, mikor vége van, a bábaasszonynak adnak egy kis zsebpénzt, szintén a legénykomák is, azután ki-ki hazamegy. Ezt nevezik csögnek. A madárétkű csemete Kosztolás a strandon, fürdés után. Anyu kiteríti a szalvétát, és kirakja a csomagot. Lihegve legyezi tar fejét a papa, és ugrásra készen öcsi... — Piri - hangzik most az angyali szózat -, uzsonnázni! Pár méterrel odébb hever fiú társaságában. Most múlt tizenöt éves, napszemüvege van, kétrészes fürdőruhája, és elnéző mosollyal mondja: — Jaj, ezek a szülők! Folyton tömni akarnak, és kétségbe vannak esve, mert madárétkű vagyok. De aztán rászánja magát, a forma kedvéért. Megeszik egy szárnyacskát, két combocskát, némi karajt, tíz deka szalámit, tenyérnyi sajtot, négy zöldpaprikát, egy marok cseresznyét, két marok epret, valamicskét a linzerből és nyomtatóként egy kalap töpörtyüs pogácsát. Madárétkű... Úgy fal, mint egy keselyű... * Istók bácsi Ballag a város felé az atyafi, aki nem nagynövésű. Utoléri az úton egy jó nagy eladó lány. Kérdi az öreget: — Há mén, he, Istók bácsi? — Bemenek a városba, jányom. Hát te hová mégy? — Én is odamék. — No, akkor elmenünk együtt - mondja a bácsi. — De én félek - mondja a leány.-Mitőlfélsz, szógám? — Hát, hogy megcsókol kend. — Hát, hiszen föl sem érnélek. — Hát, nem tudnék én lehajolni? — Úgy már igen! 70
