Bereznai Zsuzsanna - Nagy Czirok László: A hajdani halasi nép humora - Thorma János Múzeum könyvei 33. (Kiskunhalas, 2011)
Bereznai Zsuzsanna: Népi humor Kiskunhalason
[Kásahegy mese] Hun vót, hun nem vót, az Óperenciás tengörön túli vót, de az üveg högyeken innen vót, a korpa kazlakon mögint csak túli vót, hogy mennyire vót, ezt már nem tudom, de messzi lőhetett, talán mint Makó Jeruzsálemhez vagy mögfordítva, lőhet hogy egy macska ugrás, de mégis rém köze vót, mert ez a mese igen szögény embörrű szól, annyira szögény, talám még a templom egerénél is szögényebb, hogy a nagy szögénysége miatt még a bögyöllőjit is nem bírta egy markával körül markolni, mind a két markával tudta csak eltakarni. Ezt a nagy szögénységöt számokkal le sem tudjuk írni, ezt érezni vagy tapasztaani lőhet, az az nem tapasztani, mert tapasztani a rossz falat szokták. No lám, mit tösz egy betű, tapasztaani, két a-val tehát hosszú a, vagyis tapasztalni helyesen, és még úgyis mögtudjuk a szögénységöt, ha nincs péz, de ham-ham sincs. De még ruha sincs, hanem mezítelen az a szögény valaki, szóval pucéron van, se inge, se gatyája, no talán tetűje van, mert az akad a nagy szögénységben hamar. Az előbb írtam a templom egeréről, hogy az is valami szögény lőhet, mert tudjuk azt is, hogy akik a templomba járnak, nem azért mennek a templomba, hogy az egereknek enni hordjanak, mert úgy tudom, akik mindennap járnak a templomba, inkább azok is éhen mennek, mert úgy hasznos a templomba járás, éh gyomorra, másként nem érvényes, hát akkor tulajdonképpen miért is mennek olyan szivessen a templomba, miért? Hát alunni! Mert egyesek szerint igen jól lehet ott alunni, azaz aludni, aludni pedig a téj szokott, mikor az asszonyok szűrik a tejet, no had alugyon, lösz turu, téfő, azután csinálunk vajat, mikó mögaludt a tej, lészödik rulla a téfőt, tejfölt, abú aztán vajat köpülnek, ezt az én anyám is így szokta valamikó, má akkó nem vótam szopós, olyan vótam, mint a választási malac, szopni szoptam, de az ujjamat, talán részben ezt a mesét is akkó szoptam az ujjambú, ami most eszembe jutott, csak emlékszem, anyám többször is össze gyűtötte a téfőt, no édőm (édesem), így mondta, most csináltunk vajat, máskor úgy mondta, no te rossz bogár, de ilyenkor hízelgett, hogy segítsek neki köpülni, a köppülő aztán fából vagy cserépből vót, elkészítette aztán a köppülőt, beleöntötte a téfőt, három-négy litert, mikó ennyi vót, no mostmár csináld, ő mögmutatta, hogy így, úgy. Én aztán kezdtem köpülyözni, óh dehogy köppűni, akkó még a borbék köpülyözték az olyan embört, akit a guta mög akart ütni, kövér, vérös emböröket, tehát csak köpűtem, de mennyire köpűtem, nyaltam a téfőt, ami kifröcskölődött a köpübű, mert lötyögött ám az világnak, ahogy zatyatótam, csupa téfő lőttem én is, a fejemtű kezve a lábamig, ingom, gatyám csupa lazsnak. Ha valaki látta Munkácsi Mihály híres olajfestményét, a köppülő öregasszony képét, azon is látszik ám a tejföl minden oldalon, még a földön is. No, mikor aztán összemönt a vaj a köppübejófélóra múlva, akkó anyám léöntötte az írót, a köppülő alján vót lik, a vajat, ami összemönt gomolyába, azt kivötte egészbe, mert összeállt egybe, ezt hideg vízbe rakta, tálba, én aztán ittam az írót, de nem olyam magamfajta irkászt, hanem igazi írót, olyan mint az öszvér, se nem szamár, se nem ló, olyan se savó, se víz, tehát író. Ennek aztán olyan tulajdonsága van, hogy aki ebbű sokat iszik, az minél előbb siessen a pityörébe, mert mire odaért, már folyik a lába szárán végig, ajánlom 65
