Bereznai Zsuzsanna - Nagy Czirok László: A hajdani halasi nép humora - Thorma János Múzeum könyvei 33. (Kiskunhalas, 2011)
Bereznai Zsuzsanna: Népi humor Kiskunhalason
NÉPI HUMOR KISKUNHALASON Bereznai Zsuzsanna BEVEZETÉS Ha európai kultúránk szempontjából keressük a választ arra a kérdésre, hol született a humor, mint mindig, most is az ókori görögséghez kell fordulnunk - mivel ott maradtak fenn a legrégebbi írásos források. Természetesen a különböző európai népek, így a görögség ősköltészetében is fellelhetők a humor, a komikum gyökerei. Az ókori görög dráma - a tragédia és a komédia - kialakulása a vallási szertartásokhoz kapcsolódó népi ünnepekhez, elsősorban a Dionüszosz istenség tetteit megéneklő szokásokhoz kapcsolódik. A népi gyökerekkel rendelkező komédia, az ókori vígjáték kifejezést többnyire a kommosz, a ’gúnydal’ szóból eredeztetik. A költői szatíra a valóságot komikus, ironikus eszközökkel ábrázolja. Athénban, a korabeli demokrácia fellegvárában Arisztophanész, a komédia mestere szatíráiban merész módon gúnyolta a társadalmi visszásságokat. Csipkelődött a szabadelvű Periklész tettein, s a zsarnok Kleónt sem kímélte. A „harsányan nevető Athénban” Arisztophanész művészi utópiáján, a Nőuralom sikamlós tréfáin mulatott a közönség, aki egyetlen vígjátékában sem tartózkodott a vaskosságot szolgáló, olykor öncélú tréfálkozástól. Noha „Arisztophanész eléggé határozottan szakított a komikus színielőadások elterjedt s igen népszerű módszerével, a nyers erotikummal, amely a szerelmet a nemi vágyak szintjére csökkentette, és a szeretkezés képeivel, mindenekelőtt pedig a felnagyított phallos igézetével csiholta ki a csípős derűt”. Ez az erotikus érzékiség természetesen önmagában még nem komikus, a nemiség hangsúlyozása csak túlzásaiban kap komikus minőséget/ Noha az ókori komédia már a szépirodalom kategóriája, a benne képviselt humor azonban már jellemző arra a népi gondolkodásmódra, akikhez ezek az alkotások szóltak. A szolgaian dolgos földi életet és az egyházzal szembeni feltétlen odaadást eszményítő, majd mindezek fejében a túlvilági boldogságot ígérő „sötét középkor” elmúltával a reneszánsz életérzés a földi élet szépségeit és örömeit állítja a középpontba. Erről tanúskodnak a reneszánsz irodalom alkotásai. Az angol Geoffrey Chaucer (1343? -1400) The Canterbury Tales (Canterbury mesék) című novellagyűjteménye ugyanúgy a tréfás népi elbeszélések, erotikus mesék tárháza, mint az olasz Giovanni Boccaccio (1313-1375) Dekameronja - noha egymástól függetlenül születtek. A történetek keretét képező népi anekdotázó alkalom is mindkét esetben közös: hol a Canterburybe tartó zarándokút résztvevői múlatják az időt, vidám és szomorú elbeszélésekkel, a másik esetben pedig a halálos járvány elől menekülők alkotnak anekdotázó közösséget. Majd az ugyancsak olasz Giovan Francesco Straparola Le piacevoli notti (1550-1553) című novellagyüjteménye tartalmaz olyan 1 1 ROBOTOS Imre 1973. 15, 20, 23. 5
