Bereznai Zsuzsanna - Nagy Czirok László: A hajdani halasi nép humora - Thorma János Múzeum könyvei 33. (Kiskunhalas, 2011)
Bereznai Zsuzsanna: Népi humor Kiskunhalason
lehet, de kun nem lehet akárki. Ugyancsak széles körben ismeretes a Kiskun kényes, nagykun fényes, jász elmehet szólás is, e három kiváltságos népről szólva. Nagy Kázmér római katolikus teológusnak 1939-ben Ván Benjámin református lelkész említi, hogy az akkori „kúnok”, illetve a halasi „őslakók” még nagyon jól emlékeznek a redemptióra. „Erre igen büszkék.” Egy közbirtokossági gyűlésen az egyik öreg gazda, Szalai a következőképpen kért szót: „Vátott foldrü egy marokkal se!” - az ősi joghoz és szerzeményhez való ragaszkodását kifejezve, hiszen a maguk pénze, vagyona, törődése hozta meg a redemptiót.22' Ez az öntudatos kiskun szólal meg a legkülönfélébb komoly és népi humorral teli, derűs népköltészeti alkotásokban - ezen belül különösképpen a szólások és közmondások világában. A közmondások a nép több évszázados társadalmi tapasztalatai alapján fogalmazzák meg az élet alapelveit, azokat az erkölcsi normákat, melyek a közösség minden tagjára nézve kötelező érvényűek. S ugyancsak sajátos helyi öntudat szólal meg a legkülönfélébb népi kisepikái alkotásokban, komoly és tréfás formában egyaránt. Még a pásztori rend ranglétrája legalján álló kanász legény sem rest kiállni saját érdeke védelmében, amikor a félfogadásakor kialkudott subát a gazdától nem kapta meg. Nagy Czirok László223 224 is megállapítja, hogy a halasi paraszt nép gondolkodásán és magatartásán nagyon meglátszott régi, kiváltságos helyzete és a több évszázados múltra visszatekintő református iskolájuk, gimnáziumuk nevelő hatása, a város vezetésével és a helyi értelmiséggel való társadalmi kapcsolattartásuk. „Emelke- dettebb gondolkodásúak voltak a szomszédos, jobbágyhely ségek polgárainál és az onnan beszármazottaknál, kikkel éreztették is fölényüket.” Nincs olyan mozzanata a helyi népéletnek, melyet egy-egy írástudó paraszt meg ne örökített volna versben vagy prózában. A mindennapok és ünnepi alkalmak szóbeli és írásbeli hagyományban való megörökítése olyan erős belső törekvése volt a halasi népnek, melyre eddig még nem találtunk további példát a Kiskunságban. Egy nép legősibb tartozéka, hagyatéka a kedélye. Mi jellemzi a hajdani halasi nép sajátos kedélyvilágát, humorát? A halasi nép humorát dokumentáló különféle eddig megjelent kiadványok és a tetemes mennyiségű múzeumi adattári anyag láttán az az ember érzése, hogy a halasi emberből a történelem legkeservesebb korszakaiban sem fogyott ki a jó kedély, a derű, a vég nélküli tréfálkozás - a nép szellemi kultúrája kifogyhatatlan gazdagságban ontotta kincseit. De ez a jelenség talán csak napjaink embere számára tűnik különösnek - a hagyományos társadalmakban nemcsak a nehéz munkák, a fáradságos mindennapok voltak az élet természetes velejárói, hanem a vidámság, a sokszor - mai szemmel nézve - csak szerény körülmények között eltöltött szórakozás is. Tehát a valóságot feledtető humor egyfajta ösztönös védekezés is az élet megpróbáltatásaival szemben... Vagy egyszerűen a nép humorba hajló világszemléletéről beszélhetünk... Ha a halasi ember a legcsekélyebb mértékben kellemetlennek tűnő dolgot akar közölni beszélgetőtársával, a tapintatos körülírás, a példálózva célozgatás eszközét 223 EA 7677 (Néprajzi Múzeum, Etimológiai Adattár): Nagy Kázmér r. kát. teológus (Budapest) feljegyzése Halasról: Néplélektan. 1939 július. 224 NAGY CZIROK László 2002. 93. 128
