Gszelmann Ádám: Sűrűtajó iskolája - Thorma János Múzeum könyvei 32. (Kiskunhalas, 2001)
Visszaemlékezések
Pályakezdő éveim Tajón Kiváló általános iskolai tanítóim, tanáraim - a Felsővárosi Általános Iskolában és a Szilády Áron Gimnáziumban - munkája, gyermekszeretete, módszerei, széles látóköre, tekintélye tette számomra vonzóvá a pedagógus pályát. Példaértékű tevékenységüket otthon is gyakorolhattam három kisebb testvérem nevelésével és az iskolai gyermek és ifjúsági közösségekben. Számomra egyértelmű volt, hogy őket követve ezen a pályán kell dolgoznom. Ebben bíztatást is kaptam szüleimtől, tanáraimtól egyaránt. Érettségi után orosz-történelem szakra jelentkeztem. Egyetemi jelentkezésem nem volt sikeres, helyhiány miatt nappali tagozatra nem vettek fel. Emiatt nagyon elkeseredtem, később már nem sajnáltam, mert a levelező tagozaton szerzett elméleti ismereteimet nagyon jól kiegészítette a Tajón szerzett sokrétű gyakorlati tapasztalat. Schwob János, aki a Városi Művelődési Osztályt vezette, illetve Weibl József, a külterületi iskolák igazgatója közös javaslattal alkalmaztak képesítés nélküli nevelőnek 1969 szeptemberétől. Ezzel megkezdődött tanári tevékenységem a Tajó 77. szám alatti „szentélyben”, a sűrűtajói iskolában. Ez a tanítási munkán túl napi kétszer 20 km-es buszozást, kétszer 3 km gyaloglást is jelentett. Jó időben ezt motorozásra tudtam cserélni. Városi gyökerű, 19 éves munkavállalóként sokat tudtam meríteni volt tanáraim munkájából, de új struktúrával, más szemléletű tanári karral, más összetételű gyermekközösséggel találkoztam. Meg kellett tanulnom, hogy mit jelent a részben osztott iskola, hogyan kell „csendes és hangos órák” között összhangot teremteni, hetitervet írni, stb. A tanítás sem ment egyszerűen, egyrészt az elméleti, metodikai hiányosságaim, a tanulók életkori összetétele és a képességbeli különbségek miatt. Addig nem tanítottak az iskolában orosz nyelvet, ennek tartalmi és adminisztrációs bevezetése is rám hárult. Választott szakom mellett más tárgyakat - biológia, testnevelés - is tanítottam. Igen közel kerültem a valós tanyai élethez. Szerencsére akkor már a „villanyt minden tanyába” program alapján már volt az iskolában villany, a „TV-t minden tanyai iskolának” mozgalom még tartalék TV-ket is biztosított, a „könyvet minden tanyai iskolának” program keretében kétszekrénynyi könyvtárunk a folyosón. Az egész sűrűtajói tanyaközpontnak összesen egy „kurblis” telefonja volt, azt a tanári szobában helyezték el. Áz osztálytermekben széntüzelésű kályhák voltak. A padló olajos volt, fíírészporral tisztították. Az udvar végében űrgödrös WC volt. Az is új volt számomra (ezt hamar megszoktam), hogy az iskola egyben kulturális, tudományos, társadalmi és vallási élet központja is. Itt zajlottak a lakosság számára szervezett ismeretterjesztő, zenei, irodalmi előadások, tanfolyamok, (pl. gépjármű vezetői), TSZ közgyűlések. Esténként itt nézték a környékbeliek a TV-t és vasárnaponként az egybenyitott osztályteremben, az elhúzott tábla mögött előbukkanó oltár előtt zajlott a mise. El kellett fogadnom azt is, hogy a tanulók reggel az állatok ellátása után érkeznek, néhányan 3-4 km gyaloglás után, télen hiányos öltözetben, átfázva. Tudomásul kellett vennem, hogy disznóvágáskor, palántázáskor, vetéskor, betakarításkor egy-egy napot hiányoznak. Megismertem a tanyaközpont szorgalmas, munkaszerető, gazdálkodó, barátságos, az idegent befogadó lakóit. Kati nénit, aki otthont adott, ha a kemény télben nem tudtam hazamenni. Anti bácsit, aki napi egy deciliter saját vörösborával akart a 45 kilós sápadt, vézna lányból „embert faragni”. Az állatorvost, aki megkóstoltatta velem a tojásos sertésherét. Privári István tiszteletest, akivel jókat ping-pongoztunk és kanasztáztunk. Több gyermeket nevelő, egyszerű, dolgos, a pedagógus támogatását igénylő szülőt. Sok-sok 133
