Gszelmann Ádám: Sűrűtajó iskolája - Thorma János Múzeum könyvei 32. (Kiskunhalas, 2001)

Visszaemlékezések

Eleinte még a konyhában fürdettünk, hamarosan komfortosabbá vált „Tajó háza”. A már bevezetett villanyt követte a vízvezeték, a fürdőszoba kialakítása, a tévé megvétele. Amint idősödtek a szüléink, egyre inkább elkelt nekik a segítség. Imre a szerelnivalót szerette jobban, Ákos a kerti munkákat, favágást, faültetést. Elvittük a nagyobb mosniva- lót, és meghoztuk tisztán, vasalva. Amint nőttek a gyerekeink, ők is egyre többet segítettek a kerti munkában, gyümölcsszedésben, padlófestésben. A mézpörgetés is családi összmunkában zajlott. Ilyenkor „Tajó háza” viasz- és mézillatban úszott, Pali papa pedig boldogságban, hajó volt a gyűjtés. Szegény édesapám! Mindig vándorolni szeretett volna a méhekkel, de ebben először az iskolai munka akadályozta, amelynek a dandárja az akácvirágzás idejére esett, később pedig szokásos szegénységünk. Ami bevétel volt a mézből, abból általában minket segítettek, a méhészetbe már nem tudott beruházni. Hiába reménykedett, hogy valamelyik veje vagy unokája a nyomdokába lép, a szúrós kis rovarokat senki nem merte felvállalni. Férjem, Ákos is inkább a halakat pecázta a környékbeli vizesgödrökben.

Azóta is minden májusban apa képe jelenik meg előttem, ha megcsap az akácvirág illata. Látom, amint nézi az akácfákat a virágbontás előtt, hogy mennyi bimbó van rajtuk, figyeli az időjárás-jelentést, nézi a felhőket, szidja a szelet.

Tajó? Fejlődés, stagnálás, visszafejlődés?

A marxista ideológia szerint a kommunizmusban megszűnik a különbség a falu és a város között, és a javakból az emberek a szükségleteik szerint fognak részesülni. (Ki-ki eldöntheti, hogy a kormányok meg-megújuló kísérleteivel sikerült-e a Kánaán felé elmozdulni.)

Tájót törekvő, szorgalmas emberek lakták, akik a génjeikben hordozták a fold szere- tetét, örökítették egymásra a hozzáértést. A gyenge minőségű földeken az elmúlt évtizedek rossz vidékpolitikája ellenére csak keveseknek sikerült előrelépni, nagyobb gazdaságot kiépíteni.

A tanya megtartó szerepéhez szükség van az életkörülmények javítását segítő intézkedésekre. A villanyáram bevezetését, portalanított út bekötését már kisgyermek korunk óta kérték a tajóiak.

A villanyvezeték - nem kis áldozat árán - végre kiépült az 1960-as évek második felében. Hatására korszerűbbé válhatott a háztartás, állattenyésztés és a mezőgazdasági munka is. Minőségi ugrás volt! A petróleumlámpa és a „harisnyákkal küszködő” gázlámpa után csak egy kattintás, és világít, de nem füstöl. A filmvetítés hangját nem rontja az aggregátor zúgása. Mindenki a lakásában papucsban nézheti a filmet (igaz, a közösségi életből kiesett egy láncszem).

Mi lett a tajóiak másik nagy vágyából, a portalanított utakból?

Hogyan alakult a forgalom a „tajói főúton”?

Kicsi gyerekkorunkban nagy szenzáció volt, ha arra vetődött egy autó. Kirohantunk az útra, de legalább az ablakhoz megnézni, ki lehet, hova megy. Akkortájt még a keréknyomok közti bakháton a fű is zöldellt sok helyen. Emlékszem, mindig élvezettel bámultuk, ha elcammogtak előttünk Síposék bivalyai. Voltak ökrök és tehenek által húzott ráfos szekerek is. Persze leginkább lovaskocsik. Az érdekesebb jármüvek közé tartozott a cséplőgép is, amit traktor húzott háztól házig, és énekelve vonult vele a cséplésnél dolgozók hada. Időnként végiglovagoltak az úton a rendőrök. Sajnos, az ötvenes években inkább szorongva figyeltük a megjelenésüket, és nem az őrzünk-védünk jutott róluk az eszünkbe, mint ahogyan a fekete, lefüggönyözött autókról sem.

119