Vorák József: Halasi móringlevelek - Thorma János Múzeum könyvei 31. (Kiskunhalas, 2009)
A házassági szerződések emlékei Kiskunhalason
A házassági szerződések emlékei Kiskunhalason A halasi református egyház őrzésében állítólag fennmaradt házassági szerződésekhez nem tudtunk hozzáférni. Létüket Ulakcsai Antal nagytiszteletű úr is megerősítette, de az egyházi levéltári anyag rendezetlensége miatt a kutatást nem tartotta megoldhatónak. A halasi protestáns házassági levelekről Papp László 1941-ben adott tájékoztatást. Akkor már tünedezőben volt a „móring adás” szokása, de ezt már korábban is csak a módosabbak gyakorolták. Az előző században a városházán írták a szerződéseket, az emlékezések szerint még régebben némelyiket a város hivatalos könyvében, a tanácsi jegyzőkönyvekben is megörökítették. Átnézve a halasi tanácsi jegyzőkönyveket, azokban egyetlen bejegyzett házassági szerződést, vagy szerződési kivonatot sem találtunk. Még olyan adatot sem, hogy a vizsgált időszakban (a XIX. század folyamán) a tanács előtt kötött egyezségeket a város megőrzésére átadták volna. Nem talált ilyenekre a jegyzőkönyveket tüzetesen átvizsgáló, s azokból cédula rendszerrel mutatózó Nagy Czirok László és dr. Donáth István sem.52 A halasi levéltárban a tanácsjegyzőkönyvekben sem találtunk a Papp Lászó által említett házassági szerződésekre, pedig a levéltár máig is rendezetten, főbírói letétként őrzi a hivatalos tanúk előtt felvett, megőrzésre leadott végrendeleteket. Nagy Czirok László a halasi Thorma János Múzeumban őrzött több ezer oldalnyi kéziratos néprajzi vonatkozású anyagában három helyen, Kiskunhalasi népszokások című kéziratában emlékezik meg a halasi móringolásról, s két adata szól magukról a szerződésekről: „Mivel a jászkun statútumok szerint a feleség a vagyont illetően legutóbbi időkig közszerzőnek nem tekintetett, s hogy arra az esetre is, ha a házasságból gyermek nem származik, a férj pedig elhal, a feleség biztosítva legyen, a házasság előtt a násznagy közbejöttével a hitbérről is tárgyaltak, azt igen sok esetben komolyan is vették. Ha a megegyezés nem sikerült, a frigy emiatt számos esetben fel is bomlott. A hitbér (móring) nagysága a házasulandó legény szülei vagyoni erejéhez igazodott. A legényé abban állott, hogy ha a férj magtalanul elhalt, a szülei a hitbér levélben megállapított összeget kötelesek voltak az özvegy részére kifizetni”53 Az 1793-ból való szerződésnek itt csak részletét közöljük: „Móringlevél... adom tudtára akinek illik, hogy Ns Hadik Regemettyében való markotá- nyos Tóth György úr leányát, Tóth Borbálát tulajdon feleségemnek eljegyezvén, hogy az én hozzám viseltetett szíves hajlandóságát és szüzességének elvesztésével járó ajánlását elegendően megjutalmazhassam...” (Ha gyermek nélkül hal el, vagyonát feleségére testálja.)54 A keltezés ideje és a nyilatkozat indokolása folytán a számunkra igen jelentős okmányt is hiába kerestük a levéltárban, a megadott helyen már nem találtuk. Pedig ez a halasi katolikus móringolás szokásának kezdetét két évtizeddel megelőző halasi protestáns házassági szerződéstöredék, mint a szüzesség elvesztéséért járó, a ’morgengabe’-re utaló ajándékozás félreérthetetlenül egyedi, s a móringolás egyik legrégibb emléke. Ezen az adaton kívül Nagy Czirok Lászlónak múzeumunk adattárában őrzött anyagában mindössze két alkalommal találkozhatunk a halasi protestánsok móringolására vonatkozó adattal. Csende Jánosné 1780-ban móringját követeli a halasi Tanács előtt.55 Ezt a szerződést a tanácsjegyzőkönyvben magunk is megtaláltuk, amely szerint „Csende János halasi lakos hitvese Csizmadia Judith produkálván írásban néhai férje Csende János egyben kelésének alkalmatosságával, olly Conditioval móringolt neki 30 Ftokat, ha tőle halálával élő gyermek nem maradna tehát azokat, előbb feleségétől való Successori létenni tartoznának, mivel pedig említett férjétől gyereki nem maradott tovább itt Halasra maradni nem kívánna, Melyre nézve kérése igazságosnak ítéltetvén, mi excontentatio nem Scripto opromissa tupis Dotis két íu Üszők számára asszignáltatnak, nem lévén egyebe ollyas a Successoroknak, amit az özvegynek által adhattak volna.”56 Özvegy Csende Jánosné 16
