Vorák József: Halasi móringlevelek - Thorma János Múzeum könyvei 31. (Kiskunhalas, 2009)
A házastársi biztosíték mértéke, a móring nagysága
’előttemezte’, aláírta, vagy ha ezt nem tette meg, akkor már azzal a puszta ténnyel, hogy őrzésüket vállalta, hivatalosan tudomásul vette azokat. Az esetleg otthon, vagy másutt magánőrzésben lévőkkel szemben a plébániára bízott szerződésekhez illetéktelen személy nem férhetett hozzá, senki azt meg nem változtathatta, meg nem semmisíthette. Az egyház tekintélye, az őrző plébánia hiteles hely volta, s az a véleményezés, hogy a plébánián a szent házasságkötés alkalmához fűződőén kötött, vagy akár csak ez alkalommal megőrzésre átvett egyezség levél mindenek feletti érvénnyel bír, a szerződéskötők számára feleslegessé tett bármilyen más magán vagy intézményi őrzést. Halason a katolikusok, reformátusok számára hiteles hely volt a városi tanács is. A reformátusok éltek is ezzel. Hivatalos irataikat, szerződéseiket, végrendeleteiket minden időben, teljes bizalommal helyezték ott letétbe. Házassági szerződéseik őrzését azonban tudomásunk szerint ők is csak egyházukra bízták. Legcsekélyebb valószínűségét sem látjuk annak, hogy a protestáns városvezetéssel akkor még élesen szemben álló katolikusok a városi tanácsnál helyezték volna el a házassági szerződéseiket. Első házassági szerződésünk Fröelich Mihály plébánoskodásának első esztendejében íródott. Fröelich plébános egész életén át a két egymásra ádázul acsarkodó halasi vallásfelekezet összebékítésén fáradozott. Első halasi házassági szerződésünk írója megálla- píthatólag protestáns volt. Ám éppen Fröelich Mihály plébánoskodásának hosszú időszakát (1814-1845) áttekintve, a plébánián fennmaradt házassági szerződések hiánytalan voltát illetően kételyeink támadhatnak. Azt, hogy az 1814-1823 közötti évekből mindössze 9 házassági szerződés maradt fenn, a szokás helyi, a katolikusoknál kezdetben lassú kialakulásával is indokolhatnánk, ám a következő évtizedből (1823-1 833) egyetlen házassági szerződésünk sincs. Ennek okára még következtetni sem tudunk. Felvetődhetne, hogy ennek az időszaknak a benyújtott szerződései talán elkallódtak, de éppen úgy feltételezhetnénk azt is, hogy a szokás elterjedésének folyamata - talán éppen a katolikus egyházi hatóságok, vagy a helyi plébános időleges ellenkezése miatt elakadt. Hiszen ezután, 1833-tól 1837-ig 6 szerződés íródott. Voltaképpen 1814-től 1837-ig a halasi katolikusoknál alig beszélhetünk móringolásról, mint szokásról. Ezekben az években írtak évenként egy-két katolikus házassági szerződést, inkább tekinthetjük ezt az akkor már Halason általánosan elterjedt protestáns móringolás utánzásának. Bizonyosak lehetünk abban, hogy a XIX. század első évtizedeiben protestáns törzslakosságú Halason a katolikusok móringolása helyi protestáns példák követéséből keletkezett. Az első évtizedek szórvány előfordulásai után csak akkor vált mérsékelten elterjedtebbé, amikor a szokás gyakorlata - az ország más, protestáns lakta vidékeihez hasonlóan - a halasi protestánsoknál is már szinte általánosan kötelező erejűvé vált. A házastársi biztosíték mértéke, a móring nagysága A szerződéseket megkötő házasulandók java része a halasi katolikus lakosság módosabb családjai közül került ki. A rang szerint minősítettlenek vagyoni állapotára csak óvatos becsléssel következtethetünk. Ott, ahol a szerződésben csak annyit találunk, hogy felajánlott vagyon értékként „minden eddigi, s ezutáni keresményemet, mindent, amivel bírok” - fordul elő, abból a szerződő fél vagyoni helyzetéről alig tájékozódhatunk. A 800 ezüst forintot móringoló Zhorela Vendel, s azt 4.100 forintos hozománnyal visszamórin- goló Zeman Rozália - gazdagok voltak (34. HSz). Gazdag ember volt a 43 éves özvegy ’birtokos Juhász Vida József is, aki 1863-ban 1.000 forintot móringolt Vizemer Jozefának (118. HSz). Tóth Abonyi Ferenc 61 éves özvegy ’plebs’ 1855-ben csak annyit ígérhetett 57 éves özvegy mátkájának, hogy amíg nevét viseli, házában lakhat, s amit együtt szerez19
