Vorák József: Halasi móringlevelek - Thorma János Múzeum könyvei 31. (Kiskunhalas, 2009)
A házassági szerződések emlékei Kiskunhalason
Csizmadia Judit tehát 1780-ban a halasi tanács előtt bemutatott írott szerződés alapján követelte a móringját, amit a tanács meg is ítélt neki. Sajnos, a forrás a bemutatott házasság- levél keletkezéséről, őrzéséről nem szolgál felvilágosítással. 1821-ben „Lakos Sára írásban panaszolja, hogy férjével Bögyös Pállal tovább nem maradhatván annak kiállhatatlan keménysége miatt; kéri, hogy mindennapi tartására és móringjának kiadatására köteleztessen. Bögyös Pál a feleségét a jászberényi főkapitányságnál való feljelentéssel fenyegeti/ A halasi reformátusok móringolásáról van szó a levéltárban őrzött, évenként sorjázással kötegelt végrendeletek némelyikében: 1807-ben végrendelkező „Alul is írott Hanga Péter... Karankó Sárának, jelenlegi feleségemnek...ezen szőlőnk maradjon birtokában és a haszon vétele légyen az övé 3 esztendeig, úgy hogy mulyon el azon 40 forint Móring, melyet nekie ajánlottam, midőn ötét feleségül el vettem, a mint ebben a nevezett hitvesem is megegyezett...” A szerződés íródott Miskoltzi Kerekes János és Sipos Gergely tanácsosok előtt. Öreg László Jánosnak 1817-ből való testámentumából: „Isáki Sárának, mostani feleségemnek vagyon Száz frt móringja a melly helyett marad egy magam által szerzett réz kazányom (pálinkafőző kazán), a most idei jövedelem akár bor, akár pálinka maradjon feleségemnek...” 1828. „Esztendei Februárius Hónapnak 1 1-ik napján tartott Tanátsi Gyűlésben sub No 119.i Szentpéteri Mihály ezen Testámentumát béadván, lepetsételtetni és az írástárba bé tenni rendeltetik... ez előtt 3 esztendőkkel el vévén feleségül Dezső Annát, néhai Kán- nás János özvegyét, akinek is akkor az úgy nevezett Móringban az az Hit részben ajánlom 80 v. ez forintokat. Ezek a halasi református végrendelkezésekből kitűnő adatok csak a móringolás tényéről, annak érvényéről szólnak, magukról a szerződésekről nem adnak tájékoztatást. Katolikus anyakönyveink a másvallású házasulandóknál minden esetben feltüntetik a felekezeti hovatartozást, a másvallású násznagyoknál csak egy-két kivételes esetben. Mivel házasságleveleink valamennyi násznagyának vallását nem volt lehetőségünk megállapítani, a gyakori névazonosságok miatt is (Kis, Nagy, stb.) csak azoknak a násznagyoknak a felekezeti hovatartozását állapíthattuk meg, akiknél ez a forrásanyagból egyértelműen igazolható volt. A munkánk alapjául szolgáló kiskunhalasi házassági szerződésekre 1966 nyarán találtunk rá a római katolikus plébánián. Helytörténeti adatok után kutatva főtisztelendő Boskó Vilmos apátplébános úrtól engedélyt kaptunk az egyház ottani teljes archív anyagának átvizsgálására. A káplánlak fedett verandáján két iratokkal zsúfolt szekrényt őriztek. Az iratok kisebb része tárgy- és témakör szerint, időrendi sorjázással, más része halomban volt a szekrények polcaira beszorítva. Ez a XVIII. század közepétől a XIX. század utolsó éveiig keletkezett irattömeg olyan, a plébánián kiállított, vagy oda érkezett írásokból állt, amelyek valamikori érvényüket, jelentőségüket elveszítve, a mindenkor megőrzendő anyagból selejtezésre kerültek. A két szekrényben a mintegy másfél századnyi időszak se- lejtanyaga olyképpen gyűlt fel, hogy a helyi egyházi ügyintézés mellett összességében az egyház félhivatalos, inkább polgári jellegű nyilvántartói ténykedéséről is hűen tanúskodott. A XIX. század utolsó évtizedeiig a kiskunhalasi római katolikus plébánia a Jászkun Districtusokhoz tartozó, akkor még nagyobbrészt protestáns lakosságú és kizárólag protestáns vezetésű városban, hasonlóan a helyi református egyházhoz, kötelezettségből vállalt, s látott el olyan feladatokat is, amelyek később már csak polgári közigazgatási funkcióknak minősültek. Mivel a sok ezer oldalnyi irat tüzetesebb átvizsgálást kívánt, felajánlottuk, hogy munka közben a szórt anyagot nagyjából rendezzük és kötegeljük. Ellenszolgáltatásként 17
