Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 3. - Thorma János Múzeum könyvei 30. (Kiskunhalas, 2009)
Történelem - Szentesi Zöld László: Rózsa Sándor első bűnügye
Rózsa Sándor első bűnügye 127 Az elítélt betyár megkezdte büntetése letöltését, tudjuk, hogy a rászabott 25 botokat negyedévente - három alkalommal - elverték rajta. 1837. július 8-án közmunkára vezényelték a szegedi Kálvária-helyre, ahol kihasználva az őrzők figyelmetlenségét, Kis Lőrinc nevű rabtársával megszökött, a korabeli körözőlevél szerint, „öszvekötött vasban, egy ingben, gatyában.”15 Arra a kérdésre, hogy bűntársaival együtt valóban Rózsa Sándor kötötte el Darabos István teheneit, vagy sem, már 1836-ben sem lehetett biztos választ adni. Gyakran előfordult, hogy a betyártársadalom alján helyet foglaló kapcabetyárok más, ismert bűnözők nevében követték el cselekményeiket. Ilyesmit azonban a huszonhárom éves Rózsa Sándor rovására aligha követhettek el, hiszen a fiatal ökörcsordás híre még a szegedi határban sem terjedt el. Fontos körülmény, hogy a rendelkezésre álló tanúvallomások, a vádlott nem éppen szeplőtlen előélete, bűnöző rokonainak zavaros vallomásai alapján erkölcsi és jogi értelemben egyaránt megállt a - nem is olyan szigorú - ítélet. A halasi rablás utóéletét feldolgozó irodalmi és történelmi források azonban rendszerint más mércével mértek. Ők az utólagosan kialakult Rózsa Sándor-legenda birtokában és a betyárromantika felfokozott légkörében vizsgálták a Darabos-tehenek ügyét. A megtévedt, de a törvény előtt védtelen szegénylegény vándormotívuma elhomályosította a valódi történetet, amelynek részleteit Jenes Árpád tanulmányáig a kutatók sem igen ismerték. Darabos István neve százhetven éve minduntalan kibukkan Rózsa Sándor rövidebb-hosszabb életrajzaiból, de néhány mondatnál többet senki nem tud az esetről. A betyárkirály tudomásunk szerinti legkorábbi, ponyvái elemekkel átszőtt, de hiteles források alapján megszerkesztett életleírása 1859-ből, Fekete Miklós tollából származik. Ebben a száztiz oldalas kis könyvben is felbukkan a halasi gazda neve és az első bűneset: „(E) neveléshiány Rózsa Sándort már mint 22 éves sihedert tévútra vezeté. Ugyanis 1836-ban, két más lovas betyár társaságában Darabos István udvaráról két tehenet hajtott el, a mi kitudódván, a szegedi városi törvényszék által ugyanazon évben, September 10-én másfél évi fogságra, s minden három hónapban 25 botütésre ítéltetett.”16 A Rózsa Sándor alakját anekdoták és mendemondák homályába burkoló Krúdy Gyula könyvében élénk párbeszédet rajzol a másvilágra, maga a betyár vall földi tetteiről. A Darabos-rablást vélhetően ponyvái hagyományból megidéző Krúdy-leírás tulajdonképpen pontos, a pisztolylövésekkel nyomatékosított kölcsönös indulatok bemutatása kevésbé: „Két cimborámmal lóháton bementünk estefelé Szegedre Darabos István uram házához. Az udvaron veszettül ugattak a kutyák, még veszettebbül káromkodott a gazda; sehogy se tetszett nekik az éjféli vizit. A pisztolyt néhányszor elsütöttem Darabos uram füle mellett, mire megju- hászodott. A cimborák ezalatt kikötöttek az istállóból két tehenet. Mire vimyadt, már odaát voltunk a Tiszán.”17 Rózsa Sándorról szóló első regényében Móricz Zsigmond nem ítélkezik: éppen csak jelzi, hogy tudomása van a Darabos-tehenek ellopásáról, még ha motívumként nem is tartja érdemesnek a részletesebb megörökítésre: „Matyi gazda behozta a lóról a tarisznyát, kitette az asztalra. Akkor elővette a bicskáját, kezdte bontogatni a tarisznyát. Szalonnát vett ki belőle, meg kenyeret. Még abból, amit Darabos István adott a halasi tanyán. Kanyarított egy kicsit a kenyérből, még kisebbet a szalonnából, s öszögetni kezdett.”18 A betyárok, így Rózsa Sándor megítélésében 1945 fordulatot hozott: az osztályharcos szemléletmód valósággal letarolta a tényeket: A betyárok szegényparaszti származásának gondos bemutatásával ellentétben túlhangsúlyozták a „városi urak” romlottságát, de legalábbis közömbösségét a törvény előtt álló szegénylegények ellen. Egy-egy történész és néprajzkutató odáig is eljutott, hogy erkölcsileg igazolta a betyárok köztörvényes bűncselekményeit a kora
