Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 3. - Thorma János Múzeum könyvei 30. (Kiskunhalas, 2009)
Néprajz - Szondi Miklós: Az írástudó alföldi juhászok hagyatéka. A kiskunhalasi rováspálcák 1802-ből
352 Szondi Miklós ajándékként került hozzájuk a Városi Tanácstól, s hogy Nagy Czirok László gyűjtötte, s Janó Ákos leltározta be „rovás pálca” megnevezéssel. Anyagaként ezt írták: keményfából faragott, rovásírásos szöveggel. Mind a készítés, mind a gyűjtés helyeként Kiskunhalast írtak, s a készítő neveként pedig Nagy Szeder Istvánt, annak idejeként, hogy: 1900 körül. A szintén helyi születésű Nagy Czirok László (1883-1970) néprajzkutató a pálcák leltárba vételekor a helyi múzeum igazgatója volt (1951-1953). Az az állítása, miszerint a pálcákat Nagy Szeder István készítette és 1900 körül, bizony hibádzik abban, hogy Nagy Szeder az 1900-as években még nem volt bejáratos a levéltárba, oda, ahol a pálcákról készült 1803-as jegyzőkönyv csak 1923 után került elő. Ő a századfordulón építészként dolgozott a szülővárosában, majd miután az első világháborúból hazatért, az 1920-as években végezte el a városi levéltár rendezését. A Nagy Szeder által történt újrafaragás feltételezése talán azért is állhatott közel Nagy Czirokhoz, mert a „Pásztorélet a Kiskunságon” könyvében így ír a pásztorok műveltségéről: „írásbeliségre nem volt szükségük, mert úgy tartották, nem egyeztethető össze a pásztori tekintéllyel, hogy közülük bárki a szavát megmásítsa” (Nagy Czirok László 1959. 248.) Ezen túlmenően megerősíthette őt még az a megállapítás is, amit Madarassy tett az 1928-as tanulmányában, miszerint a kiskunhalasi rovásírásos fapálcákat a magyar rovásírás hiteles emlékei közé beiktatni nem lehet. Tehát a fentiek szerint állt össze a pálcák eredetiségét megkérdőjelező állítás, aminek jó táptalajt ad az a száz év, amikor nem tudtunk róluk, miközben azok ott porosodtak a levéltár rejtett zugában. A pálcák egyébként a közelmúltban is újra át kellett éljék a szem elől tévesztés esetét. Ugyanis Friedrich Klára az Arany Tarsoly hagyományőrző lap 2006 novemberi számában megjelent „Pótnyomozás a kiskunhalasi rovásírásos pálcák ügyében” című írásából megtudhatjuk, hogy ő, a „nyomozás” akkori állása szerint a 16 rováspálcát az eltűnt vagy eltüntetett rovásírásos emlékeink közé volt kénytelen besorolni. Aztán 2007 februárjában, egy kiskunhalasi előadásuk alkalmával Szakái Aurél a helyi múzeum igazgatója közölte Friedrich Kláráékkal, hogy megvannak a pálcák, amelyek eredetisége, véleménye szerint még további bizonyításra szorul. (Friedrich Klára - Szakács Gábor 2007. 90.) A pálcák mostani kézbevétele után - összehasonlítva a rajtuk lévő szöveget az 1928-ban megjelent Madarassy-féle szöveggel, és az általa készített fényképekkel -, bizton állítom, hogy ezek azok a pálcák, melyeket Nagy Szeder István talált meg 1923-ban, és mutatott be Madarassy Lászlónak 1927-ben. Rátérve a pálcák mondanivalój ára, tudnunk kell, hogy Halas óriási határát birtokló törzsö- kös (redemptus) lakosok panaszt emeltek, mert a többnyire idegenből bevándorolt és a pusztákon családostul kintlakó, földbérlettel (árendások), juhászattal, napszámbajÓrássalfoglalkozó birtoktalan „jöttmentek” (irredemptusok) a szerfelett való juh tartásokkal a legelőket nagyon megterhelték és elhomokosították. Ez okból a tanács a Jászkerületek kormányzó hatóságának (distriktus) korábbi engedélyére hivatkozással a földeden lakosok juhtartását szabályozta (re- gulázta), egy lakosra 60 darab juh tartásának meghatározásával (determinatívjával), a bárányokat is beleértve. Az érintettek nem tartották be a rendelkezést, helyette a rováspálcákkal üzentek a városi elöljáróságnak, amitekként ír le az 1803. január 22-i Tanács Gyűlés jegyzőkönyvének részlete (betű szerinti azonossággal idemásolva): ,, 1802-ben October Hónap végén hogy valamelly Istentelen gonosz indulatú Ember 16. darab rovás formára faragott fátskákat vetett a Város Ablakába, a melyek onnan Bírói kézhez kerülvén a mint a reájok mettzett betűkből ki lehet nézni az a rettentő czéllya van az ezt ki faragónak, hogy a Várost fel égesse; Pusztáin való Takarmánnyait fel persellyé, és azt a sok ezer Lelkekböl álló Közönséget, a melynek haszn(a)álltai ezen gonosz Ember maga is tápláltatik
