Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 3. - Thorma János Múzeum könyvei 30. (Kiskunhalas, 2009)
Történelem - Tóth Ferenc: Emlékezés Gulyás (Pók) Józsefre
HALASI MÚZEUM 3. Emlékkönyv a Thorma János Múzeum 135. évfordulójára 297 Emlékezés Gulyás (Pók) Józsefre Tóth Ferenc Gulyás József (1957-2004) Kiskunhalas kimagasló sportvezetője és vendéglátósa volt. Életéről, tulajdonságairól, jelleméről olvashatunk részleteket az alábbi oldalakon, s így lesz emléke maradandó. 1983-ban — akkor végeztem ugyanis a szegedi egyetemen — találtam állást a II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági Szakközépiskolában. Augusztus közepén ide is költöztem, az iskola kollégiumában kaptam „szolgálati férőhelyet”. A munkahelyem azzal támogatta a város megyei első osztályú futballcsapatát, hogy szállást adott a kollégiumban egy vidéki játékosnak. Eleinte Balog Zoli volt a „bennlakó”, de ő rövid idő után eligazolt Imrehegyre, és helyére érkezett a frissen leszerelt Kollár Feri (Kígyó). Rendkívül technikás, ügyes labdarúgó volt, és ha a futballban tilos lett volna a futás, valószínűleg magyar válogatott is lett volna. Emberileg csak jót tudok mondani róla: remek humorú, segítőkész barátom volt. így talán érthető, hogy - Ferin keresztül - hamar megismertem a KAC-Medosz játékosait is. Korombeli, nagyrészt kiskunhalasi fiatalemberekről volt szó, akik számos felejthetetlen mérkőzésen bizonyították tudásukat. Rendkívüli pech kellett ahhoz, hogy 85-ben és 86-ban is lemaradjanak a bajnoki aranyról: előbb Soltvadkert überelt egy árva pont előnnyel, majd Flarta jobb gólkülönbséggel. A csapat fő szponzora a város mellett az Állami Gazdaság volt, no meg persze az úgynevezett „bázisvállalatok” (Ganz, Ikarus, BOV stb.) A meccsek nem értek véget a hármas sípszóval. Általában közös vacsorával zárult a nap, illetve - győzelem esetén - „sörtúrával”. Ilyenkor három láda sör járt a csapatnak, tervezett útvonal volt: az első láda a Randevúban (Takács Tibi) lett elfogyasztva, itt még szinte mindenki jelen volt. Utána következett az Alföld Étterem (Oláh Sanyi), de itt a létszám már felére apadt, mivel a vidékiek, illetve a családosok ezt már általában kihagyták. Attól azért nem kellett félni, hogy megmarad a felajánlott ital, mivel igencsak szomjasak voltak a fiúk, ráadásul néhány szurkoló és szimpatizáns melléjük csapódott, és ők is önfeláldozóan beszálltak a fogyasztásba. Általában este 10 óra körül hagyta el a társaság a vendéglőt. A harmadik ládának már csak a legkeményebb mag vágott neki a Tavaszban. Sz. Kovács Tibi (Eszkó), Jójárt Misi (Jojó), Losonczi Tibi (Lombi), Lőrincz Pali (Paja) és persze Kollár Feri. Valamikor 85 tavaszán egyszer én is velük tartottam. Soha előtte még a környékén sem jártam a Tavasz presszónak. Rögtön feltűnt, hogy a faház jellegű felépítmény - vasárnap este fél tizenegykor is - túlzsúfolt. A pici asztalok mellett kizárólag fiatalok ültek. 18 körül lehetett az átlagéletkor, és két pincémő megállás nélkül hordta ki a vörösboros kólákat, söröket, üdítőket, melegszendvicseket. A sarokban egy színes TV-n az újvidéki adó műsora ment: éppen a vajdasági C liga góljaival, majd később könnyűzenei klipek videóról. A labdarúgók viselkedésén látszott, hogy törzsvendégeknek számítanak: hanyag eleganciával csináltak helyet csapatunknak, kölcsönösen ismerősként üdvözölték egymást a felszolgálókkal, illetve a presszó többi vendégével. A társalgás változatos témákat érintett. Ismét szóba kerültek a délutáni mérkőzés egyes epizódjai, a gólszerzők sokadszorra mondták el a találatok pontos és hiteles történetét, mig Lombit a kapott gólokkal ugratták. Kellemesen telt az idő. A másnapi ébresztő miatt a fiúknak nem kellett aggódni, mivel győztes meccs után a hétfői nap nem kellett bemenni a munkahelyre. Nem tudom, hogy ez általános volt-e, Kígyónak mindenesetre ilyen egyezsége volt a Bamevállal. Tizenegy körül aztán kezdett szétszéledni a nép, az asztalok fele felszabadult. Ekkor hallottam, hogy valaki felkiált:- Végre, hogy megjöttél Pók, már azt hittük, hogy haragszol ránk!
