Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 3. - Thorma János Múzeum könyvei 30. (Kiskunhalas, 2009)
Történelem - Gyarmati Andrea: Halasi katonák a szabadságharcban
HALASI MÚZEUM 3. Emlékkönyv a Thorma János Múzeum 135. évfordulóiára 129 Halasi katonák a szabadságharcban Gyarmati Andrea Az 1848-49-es szabadságharc a magyar történelemnek egy olyan fejezete, melyre napjainkban is büszkén tekintünk vissza. Az utókor számára fontos feladat, hogy felkutassa és a ma élők számára bemutassa, kik voltak azok, akik városukból részt vettek e jelentős történelmi eseményben. Adattáramban azokat a halasi polgárokat mutatom be, akik a szabadságharc különböző hadszínterein önkéntes nemzetőrként, honvédként harcoltak. Az országos és helyi eseményeket, intézkedéseket csak megemlítem, hiszen Ö. Kovács József és Szeitert Gábor részletes tanulmányukban már bemutatták a város 1848^-9-es történelmét. Azokat az eseményeket emelem ki, amelyekből kiderül, hogy a halasiak mikor, hol, és hány fővel járultak hozzá a haza védelméhez. 1848 májusától Halas város vezetősége a nemzetőrség megszervezésével foglalkozott. Az április 10-én összeült választmány elhatározta a 20 és 50 év közötti férfilakosság összeírását. A júniustól kezdődő délvidéki harcok hatására júliusban 176 halasi nemzetőr a többi jászkun nemzetőrrel együtt Halas, Szabadka, Topolya útvonalon haladva a verbászi táborban foglalta el helyét (térképen lásd Ö. Kovács József-Szeitert Gábor 2001. 67.), majd augusztus 19-én részt vett Szenttamás sikertelen ostromában. Ezeknek a nemzetőröknek a délvidéki szolgálata azonban augusztus végén már véget is ért. Közben az augusztus 13-i miniszterelnöki rendelet értelmében a leváltott nemzetőr alakulatok helyett önkéntesekből álló, jól felfegyverzett egységeket kellett a harcterekre küldeni. Kiskunhalasnak 35 önkéntes kiállításáról kellett gondoskodnia. Őket szeptember 5-éig Do- rozsmára szállították. A halasi önkéntesek innen Szolnokra, majd a Csepel-szigetre kerültek. Itt a jászkun-szegedi zászlóalj részeként Pestet fedezték. Október elején Görgei Artúr Adonyba rendelte a zászlóalj századait, majd Baján át a délvidéki hadszíntérre (térképen lásd Ö. Kovács József-Szeitert Gábor 2001. 71.) utasította az alakulatot.1 1848 őszén a város két század nemzetőrt (kb. 300-350 fő) küldött le Aradácra Damjanich táborába, de ő megvizsgálva a fegyvertelen, subás csapatot, visszaküldte őket.2 1849 januárjában a főhadszíntéren kedvezőtlenné vált hadihelyzet miatt megkezdték a Délvidék kiürítését. A délről Szegedre érkező önkénteseket Vécsey Károly tábornok végleg haza- bocsátotta, így a halasi önkéntesek egy része is hazatért. Ezekkel az eseményekkel párhuzamosan még az október 30-i schwechati csatavesztés után a nemezetőrség újabb mozgósítására került sor. Halasnak 480 főt kellett kiállítania. A november 21-én elindult halasi nemzetőrök Dorozsmára, majd Szegeden keresztül Bábára érkeztek. A halasi gyalogság mintegy 391 főt számlált, és két századba volt beosztva (185 és 206 fő). Bébáról Nákófalvára vonultak, ahol az ismeretlen létszámú lovas nemzetőrök elváltak a csapattól, a gyalogság pedig Kikindán, Basahídon, Nagybecskereken és Lázárföldön át november 29-én Emesztházára érkezett. (1. térkép) Másnap megindultak a tomaseváci szerb felkelő tábor ellen, de kénytelenek voltak visszavonulni. Ezt követően a halasi első század Nagybecskerekre került, a második Lázárföldön teljesített előőrsi szolgálatot, a lovasok pedig Zsigmondfalván foglaltak állást. A magyar csapatok decemeber 15-én elfoglalták Tomasevácot. Az ütközetben részt vettek a halasi nemzetőrök is.3 Gál Lajos halasi nemzetőr hadnagy visszaemlékezése maradt ránk, ki a szemtanú hitelességével számolt be a jarkováci éjjeli ütközetről és Tomasevác bevételéről. „1848-ik év december havának 14-ik napján ügyeletes nemzetőr tiszt voltam Boros község piacán. Boros a volt bánsági határőr vidéknek egy faluja Tomasevác közelében a Temes folyó
