Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 3. - Thorma János Múzeum könyvei 30. (Kiskunhalas, 2009)
Történelem - Szentesi Zöld László: Rózsa Sándor első bűnügye
126 Szentesi Zöldi László Rózsa Sándor körül szorult a hurok, így égető szüksége volt a mellette szóló tanúvallomásokra. 1836. április 16-án Szegeden Ördög Mátyás szegedi lakos, nős, római katolikus, mezei gazda ezt vallja: az előző farsang utolsó vasárnapja előtti szerdán vagy csütörtökön, biztosan nem emlékszik, átment estefelé Rúzsa Sándor tanyájára, ahol Rúzsa Sándor Sebők Jánossal és Ördög Antallal borozgatott. Ő is leült közéjük, 10-11 óra körül ment el. Állítja, hogy Rúzsa Sándor Ördög Antalnál volt. Ugyanekkor Sebők János szegedi lakos, nős, római katolikus, 31 éves mezei gazda is vallomást tett. Az előző húshagyó előtti szerdán nyulakat adott el a városban. Hazafelé menet Ördög Antal meglátta, s mivel jó ismerősök, behívta borozgatni, csak hajnal felé ment el. Itt találkozott Rúzsa Sándorral, akit korábban nem ismert. Állítja, hogy Rúzsa Sándor Ördög Antal tanyáján volt vele és Ördög Mátyással, s mikor ő elment, Rúzsa Sándor még ott volt. Ugyanekkor Ördög Antal szegedi lakos, nős, római katolikus, mezei gazda is ezzel megegyezően vallott. Rózsa Sándor ügyében a kor szokásának megfelelően írásbeli pert rendeltek el, majd a vádbeszédet és védőbeszédet május 19-én tartották Szegeden. Rózsa Sándor esélyeit nagyban csökkentette, hogy csak Ördög Mátyást és Sebők Jánost ismerték el tanúnak, Ördög Antalt, „kinek öccsének a felesége Rúzsa Sándor édesanyja”, a rokonság miatt nem vették figyelembe. A védelmet ellátó Sisai alügyész azzal érvelt, hogy a károsult Darabos István a rablók közül minden ok és gyanú nélkül az egyiküket Rózsa Sándornak nevezte meg, s ezen kívül egész februárban a Halason elkövetett rablásokkal őt vádolták. A védelem rámutatott: Gyenizse Péter és fiainak tanúvallomása is kevéssé bizonyítja a bűnösséget, hiszen ha csakugyan ott volt Gyenizse tanyáján és ott evett-ivott, abrakolt február 9-én, ebből nem lehet arra következtetni, hogy másnap Rózsa Sándor hajtotta el a teheneket. Sisai szerint Gárgyán Mihály tanú, aki semmi különöset nem mondott, félrevallott. így a védelem az alperesnek a vád alóli felmentését és szabadon bocsájtását kérte. A felperes tiszti főügyész, Aigner Ferdinánd ezzel szemben úgy vélte, hogy a vádlott mentségére előadott védelem nem megalapozott, abból nem lehet az alperes ártatlanságára következtetni. A körülmények figyelembevételével megállapítható, hogy a vádlott bűnös, s az első számú tanú hamisan vallott, vagy a legjobb esetben is, a kérdéses napot eltévesztette. A rablást megelőző napon, vagyis február 9-én Rózsa Sándor Halason járt. Ezt három tanú is vallotta. Ehhez járul továbbá, hogy a vádlottat a károsult felesége a szembesítésen felismerte. Az alperes tanúi kevesebben is vannak, valamint az is előfordulhat, hogy a kérdéses napot készakarva vagy véletlenül, de eltévesztették. Ugyanakkor Ördög Mátyást, habár büntetve nem volt, a közvélemény gyanús magaviseletűnek tartja, gyanúsították már tehénlopással, csak bizonyíték híján engedték szabadon. Összességében Rózsa Sándornak az ellene felhozott vádak tagadása, s a védelmére felhozott tanúk vallomása a vád valódiságát nem cáfolta meg.12 Rózsa Sándort a kor szokásának megfelelően fel lehetett volna akasztani, hiszen Werbőczy Hármaskönyvének 1. rész. 15. szakasza hasonló éjjeli rablásokat a kár és a költség megtérítésén felül halállal büntetett. Enyhítő körülménynek számíthatott a vádlott fiatal életkora, hogy büntetve még nem, bár fogva már volt, s hogy csak közvetett bizonyítékok szóltak ellene. Az 1836. szeptember 10-én tartatott fenyítő törvényszék végül bűnösnek találta, de nem ítélte halálra Rózsa Sándort. Megállapították, hogy a vádlott febmár 10-én este két bűntársával együtt - akiknek nevét máig palástolja - baltákkal és pisztolyokkal Darabos Istvánnak a halasi határban lévő tanyájára ütött, és onnan két meddő tehenet elhajtott. Ezért a tettéért másfél évig tartó rabságra, testi büntetésként raboskodásának ideje alatt fertályonként13 25, így összesen 150 botütés elszenvedésére Ítélték. Ezenkívül a károsult Darabos István elhajtott két tehenének árát, 225 forintot, és a károsult költségeit, melyet 50 forintban állapítottak meg, köteles kifizetni, ennek behajtásával a kapitányt bízták meg. Az iratot Szluha Gáspár aljegyző jegyezte.14
