Váginé Ván Judit: Ván család - Thorma János Múzeum könyvei 29. (Kiskunhalas, 2009)
BEVEZETŐ Mindig szeretettel gondolok vissza gyermekkoromra és a fiatal éveimre, melyet népes családom körében töltöttem. Sok generáció élt itt már hosszú ideje, így rendszerint egyszerre három is egymás mellett. A szülők és nagyszülők nagy tisztelettel viselkedtek az ősök és a múlt iránt. Nagyon összetartottak, és mindenben segítették egymást. Mindig azon voltak, hogy ezt az érzést elültessék gyermekeik szívébe is. Hétköznapokon, vagy családi összejöveteleken gyakran előjöttek a régi történetek, melyek közül sok megmaradt emlékezetemben. Különösen nagy hatással volt rám édesapám nagybátyja, Ván Benjámin református lelkipásztor. Ő volt a család krónikása. Egyedül ő ismerte, hogy a távoli ősök családjai hogyan kapcsolódtak egymáshoz. Mindig érdekelt családunk eredete és története, így kedvtelésből kezdtem el vele foglalkozni. Amikor hozzákezdtem a család adatainak gyűjtéséhez, még csak számomra rendeztem az anyagot. Igaz, egy kicsit szerencsém is volt, mert Ván Benjámin annak idején már elkészítette a családfa gerincét. A kezdetektől, 1678-tól az 1800-as évek elejéig ő állította össze a családfát. Ezt a részt teljesen az ő gyűjtésére alapoztam. Az anyakönyv 1678-tól folyamatos a Kiskunhalasi Református Egyháznál. Megtalálhatók itt azok, akik a református egyház szertartása szerint keresztelkedtek meg. Csak rövid időszak hiányzik, az 1705-1711 közötti háborús évek, és az 1830-1832 között lezajlott kolerajárvány jelentős pusztítása miatt. Hat éven keresztül dolgoztam, hogy minél áttekinthetőbb legyen a család bemutatása. 13 generáció adatait írtam táblázatba. 2007. március 8-án keresett meg Szakái Aurél a múzeum igazgatója, és felkért arra, hogy készítsem el a Ván családfát kiadásra. Akkor én el is vállaltam, de nem gondoltam, hogy ilyen hatalmas munka vár rám. Az információimat elsősorban a református anyakönyvekből gyűjtöttem ki. Sok esetben házhoz mentem, és a családokkal ott beszéltük meg, hogy az ő kis családjuk hogy élt. Próbáltam összeállítani az anyagot, de a sok hasonló nevű személy adatait nehéz volt beazonosítani. Régen az anyakönyvben csak az apa neve szerepelt, és az anyáé nem. Ha egy családban meghalt a feleség, esetleg a férj, akkor a férj vagy feleség testvérei vagy rokonai, ismerősei családjából házasodtak újból. Találkoztam olyan személlyel is, ahol az unokatestvér elvette az unoka- testvért, így a vagyon nem aprózódott el. Úgy érzem elég sok Vánnal tartottam a kapcsolatot, így számos irányba tudtam elindulni. Egy-egy ágon mindig volt ismerősöm, és általuk jutottam anyaghoz. Volt, hogy elővettem a telefonkönyvet és kerestem a Ván nevet, és így is sikerült találkozni. Sok Ván rokontól és ismerőstől kaptam adatot és fényképet. Sajnos volt rossz tapasztalatom is, mert volt aki teljesen elzárkózott előle. Szerencsére ilyen eset kevés volt. Legtöbbjük gratulált és örült, hogy helyettük is felvállaltam ezt a nagy munkát. A sok gratuláló közül csak egyet idézek: „Kedves Judit! Engedje meg, hogy tiszteletem és köszönetem fejezzem ki azért a kitartó, áldozatkész munkáért, amit a Ván nemzetség érdekében tett. Bízom abban, hogy kutatómunkája valamennyi Ván családnak a hasznára válik. A Ván családról szóló könyv még ha jelképesen is, de újból egy nemzetségbe egyesíti családjainkat. Ván Jenő. Kiskunfélegyháza, 2008. június 9.” 5
