Váginé Ván Judit: Ván család - Thorma János Múzeum könyvei 29. (Kiskunhalas, 2009)

Ván István leszármazottai

a hivatás kérdése gyötört: igen, vagy nem, ha igen hova? Ez a kis felírás felelet volt nekem. Azután elmentem keresztutat végezni. Sokáig lettem vele készen, mert nem könyvből vé­geztem. Megértette velem világosan az Úr a keresztút alatt, hogy azt akarja, hogy Szűz Mária Társaságba lépjek, mert itt tudom őt követni a teljes szegénységben, szenvedésben, hogy itt az Ő lába nyomába léphetek. Én kimondtam ott akkor végérvényesen és visszavonhatatlanul az igent.” A Szűz Mária Társaság szerzetes közösség tulajdonában volt és itt működött központi anyaháza és az általa vezetett és fenntartott, szegény sorsú vidéki fiúk részére alapított Collegium Josephinum. Az Andrássy út 60. alatti nyilas pártszékház, a Hűség Háza tő- szomszédságában volt. Alapítója Ván Zsuzsanna, látva a zsidókkal szemben a háború elő­rehaladtával egyre fokozó embertelen bánásmódot, elhatározta, hogy a közösség is részt vesz a mentésükben. Eleinte ismerősök ajánlásával jöttek hozzájuk felnőttek és gyerekek. 1944 őszén a szülők a vidéki kisdiákokat már nem hozták vissza. Akkor a jezsuita atyák ajánlására a Svéd Vöröskereszt hozott 35-40 fiúgyereket, 5-14 éves korúakat. Később in­nen a környékről is hoztak gyerekeket és felnőttek is bekéretszkedtek, 18 felnőtt jött. Mi­kor már egészen megtelt a ház, még bejött egy asszony a gyerekével, az alapítónk Ván Zsuzsanna azt mondta: „Nézze, egészen tele a ház, bajba kerülhetünk mindannyian, a gyermeket itt hagyhatja, de önt nem tudjuk befogadni” majd indult befelé a gyerekkel, de néhány lépés után szinte földbe gyökeredzett a lába, visszafordult és őt is behívta. Amíg le­hetet nappal a házba tartózkodtak és csak légiriadókor és éjszaka a pincébe, később telje­sen leköltöztek a pincébe. 120-an voltak. A házban sok idegfeszültséget kellett átélniük., hisz naponta bejöttek hozzájuk. Az udvarokat a gyerekek játszóhelyének használták, de “HÍD JTVUJ1 Certificate of 3fammr TttJS OT F€&?UA\R.Y Of YAD * rrmyíVjwt yr&K'P ot’ü lutri rrp-Vnn He P- *ÍAM£ e*3RAV©EJONTHe TH<c 3ARP?M OFTWe RKjHffiDUS, AT W> VÄSHeM.. XKUSKL&W, 3en i$awst,]sca«í APJUjLai. 13Ő1 Ty jtn rcsir rtyip Ttm jitrwtn tód -}>2 öViun «iw» í «iw« «wiMnwMmM Yad Vashem kitüntetés, 1991 D'íl rmaibt nsTi'b p-onn men o-bwrr YAD VASHKM The Holocaust Martyrs' and Heroes' Remembrance Authority Jerusalem Yad Vashem kitüntetés hátoldala 168

Next

/
Oldalképek
Tartalom