Váginé Ván Judit: Ván család - Thorma János Múzeum könyvei 29. (Kiskunhalas, 2009)
Ván István leszármazottai
7. VÁN ZSUZSANNA MÁRIA (1898. aug. 16.-1993. febr. 1.); keresztelte: 1898. aug. 20-án Pataky Dezső református lelkész; keresztszülők: Zilah János birtokos és Mucsi Mária. Ván Zsuzsanna Mária életének 95. évében hunyt el. 1993. febr. 11-én temették el az Óbudai temetőben. Dr. Dékány Vilmos segédpüspök búcsúztatta utolsó útján. Ván Zsuzsanna írja életrajzában: „Kiskunhalason 1898. aug. 16-án, Nagyboldogasszony oktávjában születtem du. a kertben. Ahogy hallottam később: édesanyám a kertben dolgozgatott és én hamarabb megérkeztem, mint gondolta és a kötényiben vitt be. Édesanyám erős szervezetű volt és én a hetedik gyermeke voltam, így nem történt semmi baja Édesanyámnak. Egészen piciny gyermekkoromról csak keveset tudok. Legfiatalabb bátyámtól hallottam, hogy ő szép kis hugocskát várt. Mert azt ígérték neki, és amikor meglátott, egyáltalánban nem tetszettem neki, mert nagyon vörös voltam és sírtam. Mivel jó testvér volt, meg akart békíteni és egy napos koromban egy szem meggyet tömött a számba. Úgy látszik, jó gyomrom volt, mert nem lett tőle semmi bajom. Hallomásból tudom, hogy nagyon szép kislány voltam és igen eleven, ezért a házi orvosunk örökbe akart fogadni, de nem adtak oda. Később mégis az örökbefogadás veszélye fenyegetett, szüleim nagyon szerettek ugyan, de éppen az én javamat tartották szem előtt, amikor szép vagyont helyeztek kilátásba gyermektelen rokonaim, ha az övéké leszek. Volt egy gazdag özvegyasszony családunkban. Nem tudom, hogy mennyiről volt rokon, meglehetősen vagyonos. Volt háza, szőlője, földjei. Vele egy házban lakott nagybátyám a feleségével, szintén gyermektelelen, ugyanott lakott nagybátyám feleségének öccse, aki annyi idős volt, mint Édesatyám, ő pedig nőtlen volt. Úgy nagybátyámnak, mint Balázs bátyámnak külön tanyája volt és ez mind rám várt, ha az övéké leszek. Arra már nem emlékezem, hogy hogyan mentem el hazulról, csak azt tudom, hogy nagyon nagyon jól éreztem magam náluk. Én voltam az egész gyermektelen család szeme fénye, elkényeztetett, agyondédelgetett kedvence. Nem mondhattam olyan csacsiságot, amit meg nem tettek volna a kedvemért. Boldog volt akivel aludtam s tetszés szerint válogathattam ki »hátas lovaimat«. A harisnyámat, cipőmet ketten is húzták, gombolták egyszerre, valósággal gyermekké lettek a kedvemért, hogy én jól érezzem magamat. Úgy látszik azonban, hogy nagyon elkapatott a sok kényeztetés, mert amikor jó Édesanyám ellátogatott hozzánk nem igen lehetett megelégedve „fejlődésemmel”, másnap azután haza kellett mennem, vége volt az én pünkösdi királyságomnak. Amint később hallottam Édesanyám össze is szólalkozott miattam Édesatyámmal, mert Édesatyám nem látta a veszélyeket, melyeket Édesanyám rögtön észrevett. Atyám az én anyagi jólétemet tartotta szem előtt, Édesanyám pedig a lelkemet féltette. Azért mégis Édesanyám győzött és én nagyon szomorúan kénytelen voltam hazamenni. Otthon persze, ha a legkisebb is, de mégis csak egy voltam a többi között. Hat elemit végeztem. Iskolából nem maradt fenn sok kedves emlékem. Rossz tanuló voltam, hogy mi volt az oka, nem tudom, de azt hiszem mégis két okra vezethető vissza.: Sokat betegeskedtem, néha hónapokig feküdtem, átmentem minden gyermekbetegségen, emlékezem, hogy párszor annyira legyengültem, hogy újra tanítottak járni, ha nem Van Zsuzsanna 163
