Illés Lajos - Romsics Imre - Szakál Aurél - Szőke Sándor: Kiskunhalasi ételek és borok - Thorma János Múzeum könyvei 27. (Kiskunhalas, 2008)
Romsics Imre: Kiskunhalas táplálkozási szokásai a XIX. században
bölyűek lettek. Hagymás zsírral lelocsolva tálalták. A vacsorát a tanyaépületben fogyasztották el. Tarhonyát, kását, krumpligaluskát adtak fölváltva, de gyakran főztek húst is vacsorára.141 Az 1880-as évekig a gabonából lovakkal nyomtatták ki a szemet. Akkor kezdett terjedni a lóvonta- tású gép, majd az 1890-es évekre mindezt kiszorította a lokomotív. A csépeltető feladata volt a gép- tulajdonos, az ő alkalmazottainak és a cséplőmunkásoknak az élelmezése. Naponta négy étkezést biztosítottak, a szokásos három étkezés mellett uzsonnát is adtak. A gazdák egymással vetekedtek, nehogy panasz érje családjukat. Disznót, birkát, kan pulykát vágtak, kalácsot sütöttek. Az 1930-1940-es évek fordulójára változás állott be a cséplők étkezésében. A munkások szaporodó elégedetlenkedései következtében a gazdák 1 %-kal megemelték a munkások cséplőrészét, s a továbbiakban csak a géptulajdonost és annak négy alkalmazottját élelmezték. A gazdák egy része azonban ezután is vágott disznót vagy birkát, a húsos étel mellé adott bort, a reggelihez pálinkát.142 A zsuppnak és a szakajtónak való rozsszalmát kézzel, hadaróval csépelték. A bércséplő teljes ellátást és fél véka gabonát kapott egy napi munkáért. A nagyobb, birkatartó gazdák sajtot és túrót adtak früstökre, de a munkás ember nagyon szerette a savós túrót is. Nyári munkák idején gyakran fogyasztották a gyümölcsöt, ami volt bőségesen, s az étkezések után nyomtatékul ették.143 A szőlő Orbán Sándor mondása szerint — Három dolog van a világon, ami a magyarnak „igen édes”; a hazája, az édesanyja teje és a jó bor. Az utóbbiba belefojtja minden baját, bánatát. „Háts^ívvidámításra adta a%t allsten?’ — mondta Darányi István a borról.144 A jó bort ekképpen dicsérték: „No, ennek is jó helyön kerepötekr vagy „Vén emhómek bor a patikája.r Az 1890-es években, a kisparasztság elszegényedésének az idején a kertföldhöz kötődően énekelték meg a parasztverselők a szegényparasztság nyomorúságát: „Három szín a népnek sokat érne Ha pirosra szabadon bort mérne A fehérre főzhetne pálinkát A zöldre meg termeszthetne dohányt.. .”145 A halasi határban két helyen termesztettek szőlőt, az Öregszőlőkben és az 1850-es években felosztott Iparszőlőkben. A szőlőbirtokokra fenéken ülő és gádoros kunyhókat építettek a parasztok, ezekben heteitek. Tűzhelyeket nem építettek, szabadtűzön, szolgafára akasztott bográcsban főztek. Zsombókra, vagy egyszerűen csak a homokra telepedve fogyasztották el az ételeket a kunyhó korcá- ba szúrva tárolt fakanalakkal. Tüzeléshez venyigét, gyümölcsfaágakat, kiszáradt gyümölcsfákat hasznosítottak. Az 1880-as években kezdték fölépíteni a két osztatú, a helyi homokból mésszel kevert malterból öntött házakat. Ezekben már kéményt és tűzhelyet is építettek, így lehetőség nyílt a bend főzésre is.146 Éjszakára a legtöbben hazamentek a városba, a szőlőhegyen csak az öregekből verbuválódott budárok maradtak, akik tavasztól őszig kint laktak. Heti eleséget hordtak nekik hazulról. A halasi vasút megnyitásáig nem adták el a gyümölcsöt, mindenki a magáét fogyasztotta. A bortermés nagyobb részét is felélték. Nagyobb termés idején a kupecek vásároltak bort, akóját 1 forintért, akik a bácskai falvakban adták azt el, de néha árpaszalmát hoztak a borért cserébe. Némely kupec házánál mérte ki a megvásárolt bort, mások a vásárokban leállított kocsikról kínálták. Az 1890-es évektől egyre több család telepedett ki a szőlőkbe. Ettől az időtől kezdődően szaporodtak meg a szőlőfajták, s kezdett nagyobb méreteket ölteni a szőlő- és gyümölcstermesztés.147 A boros edényeket a legtöbb helyen a kamrában tárolták. A szőlőterületek és a termésádagok növekedésével jelentek meg nagyobb számban a pincék. Eleinte az udvar kézre eső szegletében, a vermekhez hasonló pincéket építettek, de a XIX. század második felében már lepadlásolták azokat, majd a lakóházak alá ásták az újabbakat. A borospincékben krumplit, répát és tököt csak azok a családok tároltak, akik nem adták el a borukat, s így nem érdekelte őket a bor ízének változása.148 Az ínyenc gazdák szárított ürömvirággal ízesítették a vörösborokat, az otellót és a kadarkát. 3-4 növény szárított virágát keverték 3 hektoliter bortörkőhöz a sutulás előtt, mely kellemes ízt kölcsönzött a bornak.149 A legtöbb gazda a bort nem eladásra termelte, hanem azért, hogy megigya, megkínálhassa barátait, vendégeit, munkásait.150 29
