Komáromi Szilárd - Végső István: Vári Szabó István - Thorma János Múzeum könyvei 25[26]. (Kiskunhalas, 2008)
Komáromi Szilárd: Út a polgármesterséghez (1827-1872)
a kisvárosi utcák sora, rendszerint akácfákkal szegélyezve, végül a nagyvárosias mag. A polgári átalakulás fontos állomása Kecskemét történetében az, amikor 1832-ben egy összegben, a Jászkun redemptiohoz hasonlóan megváltották hűbéri terheit. Ekkor kezd kibontakozni a tájra mindmáig meglehetősen jellemző homoki kertészkedés és szőlőkultúra. A fejlődés egyik meggyőző jeleként értékelhető, hogy a Református Kollégium az 1830-as években főiskolai rangot kapott. A kulturális életre jellemző, hogy 1796-ban itt rendezte meg első vidéki vándorszínházi előadásait Kecskemét szülötte, Kelemen László. Egy áldozatkész vendéglős pedig 1833-tól állandó színházat tartott fenn, 1831-től működött a kaszinóegyesület is a városban.4 Vári Szabó István fiatal korában megtapasztalta azokat a példaértékű előnyöket, amelyeket a függetlenségét visszaszerző, saját bevételeire biztos fejlődési pályát felépíteni képes város dinamikus növekedése biztosítani tudott. Ezeket a korai tapasztalatait kamatoztatta több évtizeddel később, amikor első polgármestere lett szülővárosának. Pozsonyba való érkezése után jogi tanulmányokat folytatott. Abban a nagyvárosban, ahol nemcsak német és magyar anyanyelvűek, hanem horvá- tok, lengyelek, szlovákok és csehek, szerbek, ukránok is tanultak. A felsőbb évfolyamok diákjai aktív hazafias tevékenységgel leginkább a Magyar Társaságban találkoztak. Pozsonyban tagjai közé fogadta a Pozsonyi Magyar Társaság. A kor jellegzetes közösségi tere volt a Széchenyi által meghonosított Casino, amelyről Klauzál Gábor 1839-ben, a pozsonyi rendi gyűlésen éppen a Casino példájával érvelt amellett, hogy az ott általánossá váló szólás- szabadság egy valós igény és eszköz a haza felemelkedésében való civil életben. „Itt Pozsonyban a múlt ország- gyűlés alatt alakult egy társaság Menage vagy Casino nevezet alatt, ezt a kormány tudván, nem hogy kezdetében, midőn még egy atyai intés elég lett volna az egészet elenyészteni, fojtotta volna el, hanem létezni hagyta, hogy őket azután elfoghassa (...) A szólásszabadságán ejtett sérelmek majd felszámíthatlanok, és ezek országszerte hogy történtek legyen, ki lenne az, ki tagadhatná? 2. A pozsonyi országgyűlés felső táblája, 1832 9
