Németh-Buhin Klára: Németh-Buhin krónika - Thorma János Múzeum könyvei 25. (Kiskunhalas, 2007)
A Németh Buhin család. Szépszülőink és gyermekei - A pásztorfejedelem családja
ű, (jjlt/yluC; 'űsbtuia** Uf/UGstUg# {fj um cm £ / CAoi/mv iCiutia c*ut c. m> WißuraiY r l-j . ^, 'Jf fu'ézA / \ ty* -£f UrbtUJ /?yjJT 2. S/^fMjurf / /^eovyu4úua4u * (T~y /fi£/Míéd*6s> Igazolvány ív Httoefh S £j/0i flirio/Tf tvIjj'dc s/í-sijg&aft *"dfL '^katonai parancsnok**;: íTTU/tT/rÁ k/e/tlf<{*riwp9fc ?j{* Z? i.w'j. najád j /íftjjTSP...... ctljar* engedélyt *4 ' ■ : [I . .'J-?—y _K Szovjet parancsnokság kijárási igazolványa 1945. márc. 16. süljön.” Aláírások: főjegyző, polgármester. A szovjet alakulat a malomhoz telepítette a hadtáp mosodáját. Egy alkalommal az oroszok felültették egy tehergépkocsira és felvitték Budapestre a Kőbányai útra, ahol a hatalmas pincerendszerben javították a Messerschmidt repülőgépeket. Ott kellett volna dolgoznia, s ki tudja hova vitték volna, ha budatétényi rokonunk közbenjárására nem mentik fel. Közérdekből, és a nagy családra való tekintettel hazaengedték. A háborút lehet mondani, szerencsésen átvészelte a család. Az udvari szomszédos Sólyom utcában, a Monda postán lévő orosz parancsnokság védelmet nyújtott az átvonuló zabráló, részeg katonákkal szemben. Egy zenekart és egy magányos tisztet szállásoltak be hozzánk a házba, velük együtt betelepedtek a piciny fekete miniatűr állatkák (tetvek) is, amit aztán nagy erővel kezdtek édesanyámék irtani. Távozáskor az egyik katona visszaugrott a kerítéskapun, magához vette édesapám hegedűjét, óráját, s már menni készült, amikor testvérem átszaladt a parancsnokságra, és kézzel, lábbal, magyarázva, segítséget kért. Két tiszt azonnal jött, és kemény hangon rárivallt a nekik háttal álló katonára, aki meglepődött a felettesi hangtól és otthagyva a becses tárgyakat, ahogy szüleim mesélték, futva menekült a társai után. A légiriadók fényeire, a Sztálin gyertyákra, a Pogány néniék pincéjébe futásra még én is visszaemlékszem 2 éves koromból. A rövidebb ideig tartó légiriadók idejére az öttömösi cimbalom alá bújtatott bennünket drága édesanyánk. Isten, mint mindig, velünk volt abban az időben is. Kiskunhalas a második világháborúban címmel Végső István (a Kiskunhalas története 3. kötetében) dolgozta fel az akkori történéseket, eseményeket.103 A halasi leírások szerint „Az 1944. október 21. és 22. közötti szovjet támadás és a pusztítás olyan nagy mértékű volt, amelyet a kiskunhalasi nép a török kor óta nem élt át.” Október 23-án feladták a várost, ettől kezdve december 10-ig, majd 1945. február 1-től március 5-ig voltak beszállásolva nagyobb számban orosz katonák. „A zabrálás, mint ahogyan azt akkoriban mondták, minden vagyontárgyra kiterjedt. A házaktól bort, pálinkát, ruhát, ékszert és élelmiszert vittek el. A kiskunhalasi tanyavilág ezekben az időkben szabad prédája volt a szovjet hadseregnek, értelmetlen lövöldözéseknek. Látszatra a rend- fenntartás volt a feladatuk, azonban kevés olyan esetet lehet említeni, mint nálunk, hogy a szovjet tiszt fékezte meg katonáit a lopástól, durva cselekedetektől.” Egyébként „a második világháború idején Kiskunhalast a legsúlyosabb emberveszteség és épületkár 1944. december 24-én, karácsony estéjén érte. 306 épületet ért kisebb-na- gyobb kár, melyből 23 teljesen használhatatlanná vált.” Édesapám szakszerűen berendezett műhelyéről az 1947. ápr. 1-jén felvett hatósági üzemvizsgálati jegyzőkönyv tanúskodik. Az „eljárás során megállapítást nyert, hogy 139
