Németh-Buhin Klára: Németh-Buhin krónika - Thorma János Múzeum könyvei 25. (Kiskunhalas, 2007)
A Németh Buhin család. Szépszülőink és gyermekei - A pásztorfejedelem családja
Pósa Lajos: Magyar vagyok Magyar vagyok; magyar; magyarnak születtem. Magyar nótát dalolt a dajka felettem. Magyarul tanított imádkozni anyám És szeretni téged, gyönyörű szép hazám! Berajzolta képed szívem közepébe; Beírta nevedet a lelkem mélyébe. Áldja meg az isten a keze vonását! Áldja meg, áldja meg, magyarok hazáját! Széles e világnak fénye, gazdagsága El nem csábít innen idegen országba. Aki magyar, nem tud sehol boldog lenni! Szép Magyarországot nem pótolja semmi! Magyarnak születtem, magyar is maradok, A hazáért élek, ha kell meg is halok! Ringó bölcsőm fáját magyar föld termette, Koporsóm fáját is magyar föld növeltje. Édesapám sohasem hivalkodott, példálózott a jó bizonyítványaival, érdemeivel. Erre, a napi gondok és a folyamatos munka során talán nem is jutott idő. Nyugdíjas korában adódott alkalom - többnyire a fehértói nyaralások közepette -, a múltat felidéző beszélgetésekre. Amikor 1927 decemberében meghalt molnármester édesapjuk, a két fiú és az özvegy vitte tovább a mesterséget. Rövidesen azonban új szelek kezdtek fújni az ipar korszerűsítésében, megjelentek a gőzmalmok, és a Bácskából bejövő utat is elterelték, mert a mai Fehértó és Halas közötti úthálózatot fejlesztették. így a 35 éven át őrlő malom már nem úgy üzemelt, mint a kezdeti időkben, csökkent a bevétel. Haladni kellett a korral, a korszerűbb technika mellett döntött a család. 1937-ben véglegesen megváltak a boldog gyermekkor színhelyétől, eladták a Buhin-szélmalmot. 1931 -tői már egyre többet tartózkodtak a városban lévő Sólyom u. 13. sz. alatti házukban, ahol közelebb voltak a tanulási lehetőségekhez, a városi ügyek intézéséhez. Az ifjú Lajos munkába állt, 1927-1928 között Gaál Mihály épületlakatosnál, majd Gyenizse Józsefnél volt segéd. 1928-1929 között ismét Zilah Jánoshoz került, majd 1930-ban Kelebián a Hanák és Szpisits mészhomoktéglagyárban vállalt állást. Ezen időszakban a Kiskunhalasi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja volt. 1928-ban a halasi csapattal részt vett a kispesti tüzoltóversenyen, ahol a városi csapatok versenyében a vándordíját, Mátrai Antal tüzoltószergyáros által adományozott csapatzászlót és a vármegyei tűzoltó szövetség ezüstplakettjét nyerték el. A versenyző csapatokat vezénylők közül a városi csapatoknál első díjat: a Magyar Állami Gépgyár által adományozott dohányzó készletet Hatházy László a testület alparancsnoka vehette át. „Kiskunhalas Helyi Értesítője” című újság szeptember 9-i számában a 4. oldalon külön cikket közölt az eseményről „A halasi tűzoltótestület értékes selyemzászlót vitt el a A nemzeti szín Háromszínű a nemzeti lobogó, Mind a három becsülettől ragyogó. Az első szín olyan piros, mint a vér, Azt jelenti sok vér omlott hazánkér, A második tiszta fehér hószínű, Az a jele, hogy a magyar jószívű. A harmadik gyönyörű zöld reménység, Abba, rejlik jövőben a dicsőség. 122
