Köves Iván: Absztráció - Thorma János Múzeum könyvei 24. (Kiskunhalas, 2007)

nyék, amelyeket a szemlélő valamely ábrázolással szemben támaszt, annyit jelentenek, hogy a szemlélésen túl értékelni is akarunk, az öröm mellett szellemi élményt is elvárunk. Brecht mondta, hogy a színésznek a közönséget nemcsak együttérzésre, hanem együttgondolkodásra kell késztetnie.

Ha belépünk a Vatikánban a Sixtus-kápolnába, lenyűgözhetnek bennünket Boticelli, Signorelli, Roselli és Michelangello művei, formáik és színeik pompája, de csak akkor érthetjük meg ezeket a müveket, ha ismerjük a vonatkozó bibliai történeteket. Milyen gyakran halljuk, hogy egy igazi művész műveinek önmagukért kell beszélniük. Lehet, hogy ez így is van, de megérteni csak azok képesek, akik ismerik ennek a nyelvnek a szókincsét.

Egy mű megértéséhez szolgáló támpontok elködösítését és szubjektivi- zálását napjainkban is sok esetben gyakorolják. Már Goethe is így ír erről: „A képek szemlélésénél előbb azt kell megkérdezni, mit is akart a művész ezzel a képpel kifejezni? Törekednünk kell arra, hogy magunkévá tegyük a művész elgondolását, nem pedig nagy sietve odavetett apróságokat kiemelve ezek alapján ítéletet alkotni.” Amit Goethe a festészettel kapcsolatban mondott, jellegétől és a kortól függően érvényes minden valódi műalkotás szemlélésére is.

A közönségnek és a zenésznek egyaránt szükségük van előtanulmányokra és/vagy magyarázatokra a zenei müvek megértéséhez. Mindez a programzenénél válik teljesen világossá, amelynek a címe ad magyarázatot a zenei ábrázolás valós vagy lelki folyamatára. Beethoven VI. szimfóniája például a „Pastorale” nevet viseli, ami annyit jelent, hogy „zenedarab idillikus jelleggel”. De a zenemüvé17