Szomjas-Schiffert György: Régi lakodalmak a Duna-Tisza közén - Thorma János Múzeum könyvei 23. (Budapest-Kiskunhalas, 2006)
Régi lakodalmak a Felső-Kiskunságban
csikón: „Este viszik a menyasszony ágyát..Leugráltak a kocsikról és a vőfély bemondta, hogy „e háznál tenni, venni mit akarunk”. A zene már ott volt. A szegényebb népnél árvereztek a holmira, hogy a menyasszonynak jusson egy kis anyagi segítség, de a gazdáknál nem. A vőfély volt a kikiáltó: „Mennyit ér ez a csomag?” A menyasszony násznagya válaszolt: 5-10 forint. Az ár mind lejjebb szállt és a koszorúslegények, meg más rokonok fizettek a kitett tányérba vagy szitába. Nevetgélés, mulatozás közben folyt az alku. Meg is kínálták őket enni és innivalóval, mert vacsorához készült a ház. A koszorúslegények fölrakták a holmit a kocsikra és nótasíóval kihajtottak. A vőlegény házánál lerakodtak és a vőlegénnyel, szüleivel együtt visszatértek a „leánylakodalom”-ba. Itt a vőfély verselt és hordta az ételeket fehér kötényben (vagy másik ruhába öltözve, mint Úri Baranyi Sándor vőfély is). Ételrend: bürgapaprikás savanyúsággal, sült baromfi és „szalagárés apró sült tészta” (szalalkáli), meg „rostélyos kalács” (vékony karikában) és „magyaros fonyatos kalács”. A jobbmódúak megegyeztek a pékkel; és ő sütött erre az alkalomra kenyeret és kalácsot. Bort kínáltak és reggel felé pálinkát. A zene egész éjjeljátszott, főleg tánc alá, de sokszor a násznép együtt énekelt a zenével. A legrégebbi ismert szokás szerint a vőlegény csak vacsora után érkezett a „leánylakoda- lom”-ba, „de nem táncolt ám!” A zene „rezes banda” volt parasztzenészekből vagy vonószenekar ugyanazokból a parasztzenészekből. Cigányzenészeket lakodalomba nem vittek. Egyes cigányzenészek kisegítő muzsikusokként szerepeltek a vonós magyar bandában. 1880 tájékán Molnár József szabadkai zenész volt a magyar zenekar vezetője, aki minden hangszeren (vonós és fúvós) játszott, ő tanította a későbbi zenészgenerációt. Halála után tanítványa, Lőrik József parasztcimbalmos és klarinétos lett a vezető, akit a szomszéd Kiskunhalas parasztbandája, az Orbán Bénié is sokszor meghívott kisegítőnek. A zenekar bérére és zenélési időtartamára mindig előre állapodtak meg. 1914 előtt fejenként 5-5 koronát kaptak a zenekar tagjai és a család teherbírása szerint vagy éjfél után 1 óráig vagy reggel 8-9 óráig szerződtek. A főidényben csak délelőtt aludtak, délután már egy újabb lakodalomban muzsikáltak. A lakodalmak éjjeli szüneteiben kamarazenét müveitek: zenevágyó parasztgazdák külön szobába vitték a klarinétost és a helikonost, hogy két ismert nótát egyszerre játszanak. Ha vonósok voltak, akkor a prímást és a csellóst még egy kont- rással is megtoldották (lásd a 105. kottát, Szomjas-Schiffert György kiskunmajsai népzenei gyűjtését). A „leánylakodalom” reggel 8-9 óráig szokott tartani. A lakodalmi készülődés nagyobb része ettől kezdve a vőlegényes házra terelődött, ugyanis ott tartották meg egy hét múlva az esküvős lakodalmat. A meny- asszonyos házat a ruhakészítés foglalkoztatta. A régi menyasszonyok sötét színű ruhát viseltek; legszebbnek tartották a dohányszínü selyemruhát, bokáig érő rakott szoknyával. A testhezálló blúznak puffos sonkás válla volt, amely a karon szűkült. Galléros volt és elöl gombos. Fekete kötött harisnyát és fekete magosszárú cipőt viselt a menyasszony. A szegényebbek selyem helyett más 71
