Pál László - Jáger Levente - Tóth B. László: Halasi portrék - Thorma János Múzeum könyvei 22. (Kiskunhalas, 2006)
Pál László–Jáger Levente-Tóth B. László Halasi portrék - Szalontai Szilvia
Szalontai Szilvia modell, műsorvezető, énekesnő Szalontai Szilviát látva ugyan ki gondolná, hogy kislánykorában félős és visszahúzódó volt. Nem akart szerepelni, mégis mindig kiválasztották. Azután pálfordulás történt: a siker, a pozitív visszajelzések ösztönzőleg hatottak rá, így meg sem állt addig, amíg — önbizalmát megerősítve - sikeres modell, műsorvezető és énekesnő nem lett. — A zenével a Szűts-iskolában kerültem közelebbi kapcsolatba, ahol énektagozatos voltam — meséli Szilvi. — A halasi zeneiskolába is jártam: Visnyovszki Lillánál tanultam énekelni, Szarvas Lászlónénál pedig zongorázni, nyolc évig. Zenei pályára készültem. Ügy tűnt, ez az én műfajom. 17 évesen — Lilla néni tanácsára — már a Fővárosi Operettszínház stúdiójába felvételiztem. — Mikor vetted észre magadon, hogy „exhibicionista” vagy? — Ez fura dolog, mert igazából nem nagyon szerettem szerepelni, de mindig kiválasztottak. A szólókat mindig én énekeltem az énekkarban, holott valójában rettentően félős, visszahúzódó gyerek voltam. Valamiféle dac azonban volt bennem és meg akartam mutatni — elsősorban akkor még a szüleimnek —, hogy képes vagyok rá. — A családban volt olyan, aki szintén művészi pályáról álmodozott? — Az apukám imádott énekelni. Fel is figyeltek a tehetségére egy ifjúsági versenyen, és szerepelt a Magyar Rádióban is. És a nagypapám — apai ágon — kiváló hegedűs volt. Szerenádokat adtak, lakodalmakon játszottak. Igazi bohém muzsikus volt. Sajnos, én csak az elmondásokból ismerem, mert mikor én születtem, ő akkor „ment el”. Egyébként, nem volt jellemző rám az állandó szerepelési vágy. Gyerekkoromban nem táncoltam, énekeltem az asztalon soha. Diákként viszont az énekkari szólózások, zeneiskolai vizsgaelőadások sikere miatt rákaptam a szereplés ízére. Természetesen előfordult olyan eset is, amikor ennek a rossz oldalát is megtapasztaltam. Amikor tanultam, sokat készültem, és mégsem volt tökéletes a teljesítményem, ki tudtam volna futni a világból, annyira bántott. Sajnos, elég maximalista vagyok! — Számít, hogy hányán ülnek a nézőtéren? — Igen számít, hisz az egy visszajelzés, hogy hol is tartok. Ha sok pozitív visszajelzést kapok a közönségtől, az szárnyakat ad. Nagyon fontos az is, hogy amit közvetíteni akarsz, az elérjen az emberekhez. — Ma közeli hozgátartozpid is ülnek a nézőtéren, nem feszélyezf 111 Fotó: Pitrolffy Zoltán
