Pál László - Jáger Levente - Tóth B. László: Halasi portrék - Thorma János Múzeum könyvei 22. (Kiskunhalas, 2006)
Pál László–Jáger Levente-Tóth B. László Halasi portrék - Szalai József
Kiskunhalason a Vasutas Művelődési Házban található, a magyarok bejövetelét kissé mese- világszerűen ábrázoló, Szelek szárnyán című festményem 5x2 méteres. Ennél is monumentálisabb a Kertvárosi-iskola biológia előadójában látható Noé bárkája, melyre 460 állatot festettem. Kiskőrösön is van egy 10 m2-es képem, a Nagyszeben bevétele. A millennium évéből A dalnok című halasi kiállításomra emlékezem vissza szívesen, amivel addigi pályafutásomat összegeztem. írtam egy felnőtt mesét a művészetekről, melyből könyv is született. Festmények, szobrok készültek, sőt, nagyobb lélegzetű verseket is papírra vetettem. A bemutatót zenei aláfestés színesítette. Ennek a komplex tárlatnak az volt a célja, hogy aki megtekinti, bele tudja képzelni magát egy másik világba. 2002-ben testvérvárosunkban, Kronachban egy nyertes pályázatnak köszönhetően alkothattam. Öt hét alatt hat tonna követ faragtam meg, miközben két szobrot készítettem: az Evolúciót és a Kun Madonnát. Előbbi a kronachi kultúrház bejárata mellett, utóbbi az óvárosban egy olasz vendéglő teraszán kapott helyet. Másik partnertelepülésünkön, Ma- gyarkanizsán a Két egytestvér című, Hunor-Magor ikerfiúk szobra szintén az én művem. — Az már kiderült, hogy a történelem és a biológia hatással van a művészetére. Milyen élmények inspirálják még? — Az ember, az állat- és növényvilág mindig kedvenc témám volt. Azt hiszem, a monda- és hitvilág ihlette a legtöbb alkotásomat. Megrajzoltam a teljes görög mitológiát. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a gyulai tankönyvkiadó megvette, és most azt tervezi, hogy megjelenteti. — Vajon mitől maradnak fenn a jó képek évtizedekig, évszázadokig? Mi képviselhet a képzőművészetben tartós vág) örök értéket? — Nyilván, mindenki arra törekszik, hogy értéket hozzon lére, és megértsék — elsősorban — a kortársai. Nem hátrány, ha ez bejön. Úgy tartja a mondás, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában. Ez talán nemcsak térben, hanem időben is igaz. A közönségnél általában egy kicsit később esik le a tantusz, és ezt nem rossz értelemben mondom. Minden vonatkozásában igaz, hogyha az embernek sikerül magát megfelelő szintre felküzdeni, avval szakmailag kiemelkedik az átlagból. Nem várható el, hogy a laikusok azonnal vegyék a lapot. Azt hiszem, ez mindig így volt. A kor nagy tömegei mindig kicsit később érnek meg azokhoz az alkotásokhoz, melyek így születnek. Gondoljunk csak Michelangelóra, amikor a Dávid szobrát megdobálták Firenzében, mert annyira megelőzte a korát. Az alkotó mindig arra törekszik, hogy ne csak a jelennek, hanem az utókornak is üzenjen. — Mennyire van nehéz helyzetben ma egy képzőművész? — Olyan ez az egész, mint az érem két oldala. Nehéz, mert kevesen űzik, emiatt viszonylag kevesen értik. Teljes embert kíván, mint általában minden hivatás. Különlegessége folytán viszont kicsit másmilyet, mint az átlag. Mást vesz észre egy alkotó, és mást érez bizonyos hatások alatt, ezért egy kicsit kilóg a többiek közül, ami nem könnyíti meg a sorsát. Előny viszont, hogy lényegesen hamarabb figyel fel az új, előremutató jelenségekre, hatásokra, és előbb dolgozza fel azokat. Úgy gondolom, hogy a művészek kicsit átgondoltabb, mélyebb emberek a mindennapi életben is. Van ennek tehát jó és rossz oldala is. — Egy személy hogyan tudja mindezt átélni, feldolgozni saját magában? — Ez egyéni. Vannak, akik remekül együtt élnek ezzel, ugyanakkor tudom magamról, hogy sokszor nehézséget okoz. Ismerek olyan alkotótársat is, aki szinte képtelen a hétköznapi világba beilleszkedni. Ilyen volt Diószegi Balázs is. — Kötött kompromisszumokat? — Kompromisszumot mindenkinek kell kötnie. A társadalmi élet velejárója, itt mese nincsen. A legjobban magába zárkózó, elvadult, elefántcsonttoronyba húzódott embernek is engedni kell néha, anélkül nem lehet élni. Ez nyilvánvaló, bár sokszor kellemetlen és kényelmetlen. Ahhoz, hogy művelni tudjam a szakmámat, nekem is le kellett mondanom dolgokról. A kompromisszum addig nagy dilemma, amíg nem tudja az ember olyan mederbe terelni az életét, ami számára megfelel, és normálisan meg is lehet belőle élni. 106
