Szakál Aurél (szerk.): Balotától Balotaszállásig - Thorma János Múzeum könyvei 21. (Kiskunhalas, 2006)
Balota a kezdetektől a 20. század közepéig - Szakál Aurél: Balota puszta a 16–20. században
gyár királynő 1745. május 6-án írta alá a redempcióról szóló rendeletet. Ezzel Halas kiváltságos helyzetbe került. A Jászkunságban és ezen belül Halason ettől kezdve a redempcióban való részvétel alapján ítélték meg az embereket. A közös teherből részt vállalók voltak a redemptusok, a többiek az irredemptusok. Természetesen a jogokat (hivatalviselés, földosztás, legeltetési lehetőség, stb.) is ez alapján mérték.33 A Kiskunhalasra jutó redempciós váltságösszeg megoszlása 1745-ben a következő volt:34 Halas pusztái: Összesen Bodoglár Tajó Balota Füzes Fehértó Zsana 24200 rFt 4500 rFt 3000 rFt 4000 rFt 4000 rFt 8000 rFt 3200 rFt 50900 rFt A 18. század elején Bél Mátyás úgy ír a Halas környéki határról, mint ahol csak rossz adottságú, homokos terület van: „Több stádiumnyi távolságon semmi mást nem látunk, mint vetésre és legeltetésre alkalmatlan futóhomokot, mely véget nem érő dombokat púpozott föl. Erdőnek messze földön híre-hamva sincs, hanem az egész vidék hatalmas földtengerként terül el.”35 Kiskunhalas a 18. század közepétől a 20. század közepéig egyike az ország legnagyobb határú településeinek 112 ezer kataszteri holdjával. Arra törekedtek, hogy az egész területet használják, műveljék legeltetéssel és szántással. A szántóföldi gazdálkodás növekedésével egyre több tanya jelent meg a kiosztott földeken. Ezek voltak a szállásföldek, vagy tanyaföldek. Halas gazdálkodását a nagyon gyenge minőségű termőföld akadályozta. A redempciókor a határ legjobb termőképességü földjeit osztották ki a befizetett pénzösszegek arányában, de a népesség szaporodásával kénytelenek voltak a gyengébb minőségű földeket is felszántani.36 A pásztorok szállásai általában különböztek a birtokos gazdák határbeli szállásaitól. Az ideiglenes építményeket használó legeltető állattartásnak eltérő az épületigénye, mint a földművelő gazdaságnak.37 Az 1760-as évektől az iratokban (tanácsi jegyzőkönyvek, végrendeletek) egyre gyakrabban említenek szálláson épült házat.38 Az 1750-es évek elején készült „Szállások Osztálya” című levéltári jegyzék 334 halasi redemptus 464 szállását sorolja föl. (A szállás lehetett szántóföld vagy kaszáló is.) A halasi határrészekben a szállások száma: Nyomás 132, Füzes 124, Alsószállás 79, Rekettye 41, Kis-Telek 36, Pirtó 27, Fejértó 11, Bodoglár 9, Göbölyjárás 3, Tajó 2. Látható, hogy túlnyomó részt a városhoz közeli részeken osztottak földeket, és Göbölyjáráson csak 3 szállást jeleznek, Balotáról pedig szó sincs.39 Ekkor 222 birtokosnak (68 %) egy darabban volt kimérve a szállása, a többinek 1 -6 tagban.40 1751 -ben a halasiak a nádor kérésére azt válaszolják, hogy „A város határának negyed része szántóföld és kaszáló, a többi része fejős teheneknek, fejős juhoknak, jár- mos ökröknek és kocsis lovaknak járásul rendeltettek. Van hat pusztánk: Fejértó, Füzes, Bodoglár, Balota, Zsana, Tajó, melyekbül Fejértó, Füzes és fél Bodoglár szállásoknak és szántóföldeknek lakossaink között fölosztatott, az többi pedig barom és ménesjárásra rendeltetett.”41 44
