Szakál Aurél (szerk.): Balotától Balotaszállásig - Thorma János Múzeum könyvei 21. (Kiskunhalas, 2006)

Balotai emberek - Ficsór Gyula: Balotaszállási emlékezés

az erre a célra írt és minden előbbi esetben is használt önéletrajzom. Ebben a rendszerben néha sikerült, hogy az egyik hamis papírt hasonlították a másik már meglévő, szintén hamis papírhoz. Mint Sándor bácsi megmagyarázta, a fontos az, hogy a határozatot hozó emberek tudják a seggüket takarni valami papírral. Nagyon nehéz nyár volt ez nekem, de azért eltelt a cséplőgép mellett, ahol, mint molnár és egyben ellenőr is dolgoztam. Ennél a gépnél nem dolgoztam B. párttitkárral; nem is hiányzott. Hogy, hogy nem, szeptember közepén jön a távirat, hogy újra felvettek. Szokásos módon, minden magyarázat nélkül.

Ahogy visszaérek Gödöllőre, behívat a személyzetis és ezzel fogad: nem tudom, hogy maga hogy került ide vissza, de azt javaslom, menjen el önszántából. Ez volt az a pillanat, amikor igazán osztályellenség lettem. Mondom a nőnek: maga megvan keveredve. Azok után amin én átmentem, csak úgy, most a maga kedvéért adjam fel az életcélom? Ha nem is mentem el önszántamból, hogy ártsanak, elvették az ösztöndíjamat. Szüleim ekkor már teljesen ki voltak anyagilag. Találtam munkát egy elektromos alkatrészeket gyártó üzemben Gödöllőn a Tessedik Sámuel Kollégium közvetlen szomszédságában. Szerencsére a diákotthonból elfelejtettek kidobni. A gyárban, mint takarítót vettek fel éjszakai műszakra. Néha sikerült egyet szundítani a munka alatt, de azért nagyon fáradtan jártam az előadásokra. Miután valamennyi pénzt félretettem, abbahagytam ezt a munkát.

Az 1955/56. iskolaév második féléve 1956 február elején kezdődött. Úgy márciusban egyszerre csak nagyon érdekessé váltak a kötelező, ezt megelőzően rettenetesen unalmas marxizmus-leninizmus órák. A fiatal tanársegédünktől először hallottunk hogy Hruscsov a XX-ik Kommunista Párt Kongresszuson elmondott beszédében bírálta a sztálinizmust és a személyi kultuszt. Mint újdonsült osztályellenség boldogan hallottam ezt a hírt, mert láttam, hogy az állítólagosán egységes klikkekben hasadás állt elő. Ebből még talán lesz valami, reménykedtem. A többi már történelem. 1956 október 23-án ott voltam a tüntetők között.

Sohasem felejtem el, amikor 1956. október 23. éjjelén Budapesten a múzeumkertben a rádió közvetlen közelében lapultunk a golyók elől, amit a rádió épületéből szórt az ÁVO. Egyszer csak mit látok: egy maroknyi munkásfiú fegyverrel felelt az ÁVO-nak. Kérdem az egyik fiútól: hol vetted a puskát? (Mert addig a civileknél katonapuskát még soha nem láttam.) Mire ő: feltörtük a fegyverraktárt Csepelen. Ezek nem proletárok voltak, hanem munkásfiúk. Ekkor értettem meg igazán: hogy a társadalom minden tagja egyformán fontos. Mint egy diák vezető, írtam 16 pontos követelést, belefoglalva, hogy menjenek ki az oroszok és legyenek demokratikus választások, de nem tudtam, hogy kell kinyomtatni. A nyomdász meg nem tudta, hogy kell írni egy kiáltványt, de tudta hogy kell kinyomtatni. így ketten együtt elértük a tömegeket. Én azt sem tudtam, hogy van olyasmi, hogy fegyverraktár. A munkások nemcsak azt tudták, hogy van, de azt is, hogy, hogy kell feltörni. A munkásfiúk, akikkel egymás mellett harcoltunk, ők fegyverrel én golyóstollal, voltak azún. proletárdiktatúra tagjai, én meg az osztályellenség.

Fegyverem nem volt, de mint diákszervező mindent megtettem, amit tudtam a forradalomért. így aztán, mikor a forradalmat a szovjet túlerő leverte, tudtam, hogy rám itt jó nem vár. Azt tudtam, hogy az Agrárra nem mehetek vissza. így a célom az lett, hogy külföldön folytatom tanulmányaimat és ha végeztem, visszajövök mint geneti315