Szakál Aurél (szerk.): Balotától Balotaszállásig - Thorma János Múzeum könyvei 21. (Kiskunhalas, 2006)
Balotaszállás 1952–2006 - Ö. Kovács József: Gazdasági és társadalmi átalakulás
tási rendszert alkalmazták: „a munkaegység és terménymennyiség terven felül termelt részének 30%-a, illetve 40%-a azé a tagé, aki azon dolgozik, de több termelőszövetkezetben prémiumot csak abban az esetben fognak adni, amennyiben globálisan fogják az éves tervet teljesíteni.” Lényegében persze - enyhített formában - megmaradt a régebbi beadási, elosztási rendszer. Először az állami igényeknek kellett megfelelni, ami ekkor még önmagában is sokszor eleve csak hiányos lehetett. A maradék fent megállapított részét nevezték „prémium” jövedelemnek.97 Az előbb felsorolt anomáliák véglegesen nem veszélyeztették a tsz fennmaradását. A későbbiekben a balotaszállási emberek jó részének nyújtott munkahelyet. Ezentúl a termelőszövetkezet egy találkozási, állandó viszonyítási pont volt, ami jó néhány év elmúltával jelentős eredményeket is elért, ennek itteni taglalása azonban már nem tartozik a dolgozat címében megjelölt feladatunkhoz. Az iskola mint a helyi társadalom tükre Az iskoláról készített beszámolók azért is fontosak a történeti kutatás számára, mert reprezentatív mintát nyújtanak a helyi társadalomról, a pártállami cékitűzésekről és módszerekről. A párt elvárásainak megfelelő szövegek akarva-akaratlanul is utalhatnak a hivatalostól eltérő magatartásformákra és a passzivitás mögött feltételezhető társadalmi ellenállásra. Az egyik 1952. évi jelentés igen civilizálatlan körülményekről tudósít a göbölyjárási 1. számú iskolában. A tanács képviselője és a helyi párttitkár ellenőrzésük során együttesen állapították meg, hogy ott „piszkosság és büdösség van, mely tűrhetetlen az egészség szempontjából. Egyes nevelőnők kissé elhanyagolják az oktatás munkáját.”98 A néhány hónappal későbbi látlelet még sötétebb képet fest a balotaszállási állapotokról: „Községünk területén az iskoláink olyan elhanyagoltak, melyek tovább ilyen állapotban nem maradhatnak. Például az alsóbalotai iskolánál a kút megjavítása elengedhetetlen az egészség szempontjából is, és ugyanott az iskolai termek olyan sötétek, hogy nyáron jó látási viszonyok között sem lát az ember, így a tanulás ott különösen télen lehetetlen. A göbölyjárási iskolánál annyira elhanyagolt a felszerelés, hogy a nevelőnek az iratai az asztalon hevernek, mert egyetlen szekrény nincs az iskolában, ugyanitt a WC rendbehozása halaszthatatlan. A füzesi iskolánál a külső tatarozás, a WC rendbehozása, kút csináltatása szükséges. Iskoláink nagy része nincsen még körülkerítve, így az udvarok, terek rendbehozása sem lehetséges. De a belső rend sem tűrhető tovább, mert olyan piszkosság van bent a tantermekben, hogy szinte vágni lehet a piszkot, a port. A nevelőknek is meg kell javítani a munkájukat és nagyobb gondot kell fordítaniuk az iskola rendjére, tisztántartására, ne csak munkahelynek érezzék az iskolát, hanem legyen az úgy a gyermekeknek, mint a nevelőknek második otthonuk. Népi demokratikus államunk a nevelőinktől sokat vár, mert nekik kell kinevelni a Szocialista embertípust, az új emberiséget. Az ifjúság nevelése csak úgy biztosított, ha maguk a nevelők jó példával elöljámak az iskolai fegyelemben, becsületesen elvégzik munkájukat és minden tekintetben szem előtt tartják Pártunk politikáját.” A nevelőkre való felelősségáthárítás és az ekkor kötelező ideológiai klisék (szocialista embertípus, a párt vezető szerepe) hangsúlyozása mellett konkrétan is igyekezett a tanács a helyzeten javítani kisebb pénzügyi támogatással és társadalmi munkának nevezett befektetéssel.99 211
