Szakál Aurél (szerk.): Balotától Balotaszállásig - Thorma János Múzeum könyvei 21. (Kiskunhalas, 2006)
Balotaszállás 1952–2006 - Ö. Kovács József: Gazdasági és társadalmi átalakulás
me meghaladta a 350 aranykoronát, ami a később bekövetkező kulákká minősítés egyik fontos kritériuma lett. Hogy a kommunista hatalom által erőltetett szövetkezetesítéseknek más, politikai céljuk volt, azt jelzi a következő részlet is: „Ezenfelül a szövetkezetnek gondoskodnia kell arról is, hogy tagjai közösségi szellemben nevelődjenek és a szövetkezet céljainak megfelelő gazdasági szaktudást, a szövetkezeti önkormányzati ügyekben és ügyvitelben való jártasságot, közgazdasági, illetőleg haladó szellemű társadalomtudományi tájékozottságot szerezzenek.” A lenini és sztálini ideológiai célkitűzésekhez igazodó megfogalmazások egyértelmüsítették a kirekesztést, ami a későbbiekben állandó hivatkozási alap lett az agrárvilágban is. A megbélyegzéskor természetesen nem követeltek bizonyítást, hiszen a cél nem az volt, hanem a félelemkeltés. A tagok körét egyéb módon is behatárolták: „A szövetkezet tagja csak dolgozó földmíves lehet. Dolgozó földmíves az a földmíveléssel élethivatásszerűen foglalkozó személy, aki (a) a gazdaságában túlnyomórészt saját maga, illetőleg családtagjaival együtt végzi a mezőgazdasági munkálatokat, vagy (b) túlnyomórészt mezőgazdasági bérmunka vállalásából él.”74 Itt nem vállalhatjuk azt, hogy a magyarországi agrárpolitika jellegzetességeit összefoglaljuk. Annak csupán csak azokat a fő célkitűzéseit emeljük ki, amelyek egy szovjetizálási tendencia jegyében 1948-tól egyre markánsabban célozták meg a kisparaszti gazdaságok átszervezését, majd felszámolását, párosítva a vagyonosabb - ku- láknak nevezett - paraszti gazdaságok likvidálásával. A kulákokkal szemben sajtó- kampányokat, a legkülönbözőbb félelemkeltési technikákat, koncepciós pereket, agi- tációt, erőszakoskodást alkalmaztak.75 A tsz-szervezést is úgymond a kommunista büntetőjog védelme alá helyezték, másként szólva kriminalizáltak minden olyan megnyilvánulást, amely a kényszerű szövetkezesítéssel szemben tapasztalható volt. Ennek egyik első ilyen hivatalos rögzítése 1949-ben született meg, amikor kettőtől tíz évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatták azt, aki a termelőszövetkezeti csoport megalakulását „megnehezíti, meghiúsítja, vagy fennmaradását veszélyezteti azáltal, hogy [...] a. a termelőszövetkezeti csoport intézménye ellen izgat, arra rágalmazó vagy becsmérlő kijelentést tesz; b. a csoportba való belépéstől mást visszatartani törekszik; c. a csoport tagját vagy annak házanépét a csoporthoz tartozásuk miatt becsmérli, megszégyeníti vagy bántalmazza; ”76 Balotaszálláson is érzékelni lehetett az 1945. évre és az azt követő rövid időszakra jellemző „földéhséget”, majd pedig a földtől való megszabadulás vágyát, annak elhanyagolását, a kiszámíthatatlanságot. Az egyik választott „stratégia” itt is az átmenetiségre való berendezkedés lett, ahogy erre egy 1952. évi szövegrész rámutat: „A szőlő- termesztésnél a hiba az volt, hogy a parasztság a szőlőtermelést csak átmeneti keresetnek szánta és a csapokat ráhagyta évről évre, tehát kizsarolta a tőkét. Miért van az, hogy az elmúlt évben 75000 földmunkás városba ment ipari munkára, és itt a földek megmunkálatlanul mentek tönkre. [...] Halason olyan földet fordítanak szőlőnek, ami elsőrendű búzatermő, és nekünk ezen a homokon, ahol csak kutyatej terem, gabonát kell termelni.”77 Mint a foglalkoztatási kérdések tárgyalásakor láthattuk, Balotaszálláson az élet minden területét meghatározta a mezőgazdaság. A pártállami kényszerből megalakított helyi tsz-ek ezen a településen is nem pusztán gazdálkodási formát, hanem annál többet, olyan sűrűsödési pontot jelentettek, amelynek vizsgálata bármilyen helyi kutatás szempontjából fontos.78 Ezen a módon rávilágíthatunk azokra a törésvonalakra, 201
