Szakál Aurél (szerk.): Balotától Balotaszállásig - Thorma János Múzeum könyvei 21. (Kiskunhalas, 2006)

Balota a kezdetektől a 20. század közepéig - Ozsváth Gábor: Tanyák Balotán

Pár évvel későbbi látogatására így emlékszik a gazda leánya: „Apám a hátnál volt. Megérkeztek ezek ketten, ötöltek-hatoltak. Egy idő után megkérdi a jövevény, Botka úr: - Hát nem is kérded, Balázs, hogy miért jöttünk? - Majd elmondjátok, ha akarjátok. - A helyzet az úgy áll, hogy mi csinálunk egy tszcs-t, s neked itt az istállóban ott van az a forgójászol. Ez nekünk kell mindenestől. Úgyhogy Balázs, amit huszonnégy órán belül el nem viszel, a többi az itt marad. A miénk lesz, a tszcs-é. - S úgy is lett. Úgy hajtottuk keresztül az állatokat a pusztán, s Pirtón kijelöltek nekünk állításfalú, nádas, semmi tanyát. Aztán egyszer meggondolták, s megint jöttek: - Gyere vissza, Balázs, meggondoltuk, béveszünk téged is. - Aztán mostohám nem engedte, s azzal letépték a zsebóráját azzal, hogy „ ez nekünk még kell ”. Később apámat Pirtón kényszerítették be a tszcs-be. Utóbb a házunkba lakókat tettek, s nekünk errefelé sem volt szabad jönnünk. Én annyira idekötődtem, hogy álmomban is járogattam vissza, és néztem, hogy áll-e még a ház, és úgy láttam, hogy megszakadt egy kicsit, de van még tető rajta. Úgy spekuláltam, hogy ha falak még állnak, akkor még lehet vele valamit kezdeni. A valóságban, mikor lopva erre jöttem — miután amikor mostohaanyám meg akarta nézni, az ott lakók fejszével fogadták, hogy semmi közünk hozzá, takarodjunk onnét - mindig megnéztem, hogy lehet-e még vele valamit kezdeni. Most, amikor a földeket kárpótlásban osztották, úgy vásároltam vissza, de kikötöttem, hogy föld is csak az kell, amit a tanyával ott hagytunk: ha azt nem kaphatom, egy szikra sem kell. Én ehhez kötődöm. Bárcsak apám megérhette volna, hogy itt vagyok, abban a tanyában, amit tőle elvettek, amiben felnőttem. ”36

28.

Gazdag Balázs tanyája, Alsószállás

125