Mészáros Ágnes: Kiskunhalasi hiedelmek - Thorma János Múzeum könyvei 19. (Kiskunhalas, 2005)
Bevezetés
A szocializmus évtizedei alatt a történelmi materializmus volt Magyarországon a politikai vezetés által előírt hivatalos világnézet, amely élesen különbözött a parasztság mágikus, misztikus elemeket bőven tartalmazó idealista beállítottságú, hagyományos hiedelemvilágától. A materialista világnézet élesen szembeállította a hit és a tudás kategóriáit, a hit körébe tartozó nézeteket pedig a hamis tudat részeként értelmezte. A néprajztudomány azonban egész más szemszögből nézte a népi hiedelmeket, ősvallásunk megismerésének legfőbb forrásaként tartotta számon az idevonatkozó képzeteket. Hajnal Albert - Hoppál Mihály 1980-ban így határozta meg a hiedelmeket: a hiedelem olyan tudatbéli kép önmagunkról, a világról, amelyet igaznak tartunk, noha nem igazoltunk, s mégis eszerint választjuk cselekedeteink eredményét és módját.' Továbbgondolva a hiedelmek mibenlétét, úgy is fogalmazhatunk, hogy a néphit magában foglalja azt az ismeretrendszert, amely az anyagi világ ismert törvényein túlmutató transzcendens és mágikus összefüggések létét feltételezi az emberi élet minden területén. A néphit azt az ősi eredetű tudást reprezentálja, amely a dolgok és események kialakításában részt vevő láthatatlan szellemi és lelki tényezőket elfogadja, elismeri, és igyekszik ezeket befolyásolni. Keszeg Vilmos szerint a hiedelem a világról szerzett, forgalmazott hasznos, funkcionális tudás, mely éppoly tökéletesen alkalmas a világ értelmezésére és az élet, az események mágikus befolyásolására, mint a tudomány. Egyszerűen: egy másfajta, ám a miénkkel egyenértékű világkép.2 Anyaggyűjtésem az ezredfordulón végeztem, adataim zöme azonban a 20. század első felének gyakorlatát idézi, mára már főként csak az idős emberek emlékezetében élő passzív tudást reprezentálja. Katolikus és református vallású adatközlőim emlékezetére egyaránt jellemző volt a néphitadatok ismerete. A lakosság széles körében is elterjedt és igaznak tartott hiedelmek közül a szemmelverésről, a tehénrontásról, valamint a szerelmi rontásokról szóló hiedelemtörténeteket tarthatjuk talán a legtovább fennmaradó és legaktívabb hiedelmeknek, s ezek ismerete és elfogadása egyformán jellemző volt a katolikus és református felekezetű városi és tanyasi lakosokra is. Ugyanúgy volt ez a növénytermesztés, az állattartás, a háztartás hiedelmeinek esetében. Különbség inkább csak a jeles napokhoz fűződő hiedelmek terén volt megfigyelhető: a reformátusok kevesebb jeles napi hiedelmet őriztek meg emlékezetükben. Kiskunhalas 20. század első felére jellemző népi hiedelem- világára, mágikus gyakorlatára élénkítően hatottak a nagy hírű tudós gyógyítók: Macska Károly, Macska Rozália, Gáspárné Ökördi Zsófia, Lendér Imre. Sikerült személyes tárgyakat és történeteket gyüjtenem Macska Róza híres javasasszonyról a zsanai határban és a városban is, beszélhettem rokonaival, szomszédaival. A város mai néphitére jellemzőnek találtam a jóslások iránti élénk érdeklődést. A város központjában találkozhattam egy idős asszonnyal, aki cigánykártyából jósolt, s akihez szívesen jár a város apraja-nagyja, elsősorban persze az asszonyok és a lányok, de elvétve férfi is kutatta nála a jövendőt. Fontos jelzés ez számunkra, hiszen ha a hiedelmek lassan feledésbe is merülnek, az aktuális problémák, a sors kiszámíthatatlan 6
