Mészáros Ágnes: Kiskunhalasi hiedelmek - Thorma János Múzeum könyvei 19. (Kiskunhalas, 2005)
A természetre vonatkozó hiedelmek
akolban is szaladgálnak. Ha a kakas estefelé szokatlanul kukorékol, szeles idő lesz. Télen a kan pulyka szaladgálása, kiabálása, sátorozása, szelet jelentett. A vakvarjú vagy a harkály kiabálásából is szeles időre következtettek. Ha a sirály vagy a szélkiáltó madár kiáltoz, ha a bagoly este huhol, akkor is azt mondták, hogy szél lesz. Ha alulról fúj a szél, told be kocsit a szín alá, mert künn megázik. Ha felülről fúj, húzd ki kocsit! Ha délről, alulról fújt a szél, megapadt a birkák teje, ezért a déli szelet juhszélnek nevezték. Eső, hó, harmat Áldozócsütörtök, pünkösd, Apostolok oszlása (július 15.), Medárd és Egyed napja tartozott a kiskunhalasiak szerint az év esős napjai közé. Pünkösd napján nem örültek az esőnek, mert ilyenkor már megszorult a gabona szeme. Egészség- és termékenységvarázslásra használták a márciusi hóiét és a Szent György nap hajnalán összegyűjtött harmatot. A Sándor napi havat gyógyerejűnek tartották. A kikelt kiscsirkéket márciusi hólével itatták, hogy azok egészségesek és erősek legyenek. Szeplő ellen harmatcsöppel mosták le a lányok az arcukat. A harmat szerepel időjárási megfigyelésekben is: Páduai Szent Antal napján ád az Isten olyan harmatot, hogy a kutya megússza a parlagot. A pitypalatty madár akkor szólal meg, mikor már az árpáról harmatot ihatik. A Szentgyörgy nap hajnali harmatszedés - tejhasznot összegyűjtő analógiás varázslás — emléke ismert volt a bodoglári és a zsanai tanyavilágban: Hajnalban kimöntek, tiszta fehér lepedőt magukra terítettek, azt akkó a harmatszedő ahol a tehenek legeltek, ott húzta azt a lepedőt, főszedte azt a harmatot. Közben ezt mondogatták: Felit szödöm, Felit nem. Sötétben, hajnalban, virradatkor. Annyit jelöntött, mint hogyha a tehénnek a tejét szödte vóna föl. 2003 nyarán mesélte így Patyi Pálné Zsanában. Gyenizse Lajos parasztíró kéziratos könyvében 1936-ban így idézte fel a harmatszedéssel kapcsolatos 19. század végi élményeit:50 Régen, pöndölös gyerök koromban szokás volt a tanyákon kint lakók közt az, hogy Szent György nap hajanalán s éjjelén fehér lepedőket húzgáltak a szomszédaik legelőin azok a nőszemélyek, akik tehenet fejtek, meg juh tejjel is bántak. A harmattól belucskosodott lepedőből időközönként kicsavarták a harmat vizét egy jó nagy tejes cserép fazékba vagy köcsögbe, és ezt mindaddig folytatták, amíg tele nem lett az edény. Hogy pedig ez hatásos legyen, a harmat húzónak szótalanul kellett kimönni a gyöpre, és onnan munkája végeztével nesztelenül, szótlanul vissza, be lábujjhegyezve haza térni a gyűjtött harmat vízzel. Ezt a vizet úgy használták fel, hogy holdujjuláskor egy nagy tejet forraló bokráncsba [bográcsba] öntve, ebbe papsajtot meg fehér mályvát és lajtorja tüsköt raktak, ezt így fölforralták, s ebbe a tejes edényeket darabonként bele bugyogtatták. Ha a lé kihűlt, ebből egy-egy fejős tehénre egy fölöző fakanál harmatvizet tettek az itatóvályú vizébe, és ebből itatták meg a teheneket, lehetőleg napfelkelte előtt hajtódott ez végre. Akik ezt így csinálták, azok azon hiedelemben 20
