Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 2. - Thorma János Múzeum könyvei 18. (Kiskunhalas, 2004)
Történelem - Mészáros Kálmán: Sajóhernád vidéki hősi halottak Kiskunhalason. Adatok az 1703. október 5-i halasi ütközet kuruc veszteségeihez
HALASI MÚZEUM 2. Emlékkönyv a Thorma János Múzeum 130. évfordulójára 139 Sajóhernád vidéki hősi halottak Kiskunhalason Adatok az 1703. október 5-i halasi ütközet kuruc veszteségeihez* Mészáros Kálmán A Rákóczi-szabadságharc idején a szembenálló felek hat döntő csatát vívtak egymással,1 melyek lefolyásáról Rákóczi Emlékiratai és a napjainkig megjelent szakirodalom alapján kellő tájékoztatást nyerhetünk.2 A kisebb ütközetekről is számos tanulmány áll rendelkezésünkre, s végeredményben elmondhatjuk, hogy újabb írott források előkerülésére ma már alig-alig számíthatunk, illetve ezek legfeljebb egy-egy részletkérdés tisztázását eredményezhetik. Igazán jelentős előrelépést a csatatérkutatás,3 ezen belül főként a ma még jószerivel ismeretlen tömegsírok feltárásajelenthetne. Tudomásom szerint eddig erre kellő alapossággal csupán az ún. kiskunhalasi „Kurucz- halom” esetében került sor. Az 1703. október 5-i halasi ütközetben elesett kuruc hősök maradványait rejtő tömegsír feltárása a neves antropológus, Bartucz Lajos nevéhez fűződik, aki önálló tanulmányban publikálta az eredményeket.4 Régészeti és orvostörténeti módszerek alkalmazásával sikerült alátámasztania az ütközettel kapcsolatos egykorú megállapításokat, melyek szerint az rendkívül véres, sok áldozatot követelő összecsapás volt a Deák Ferenc vezette kurucok és a Johann Kyba által vezetett császári szolgálatban álló rácok között. Az ütközet lefolyásáról sokáig ellentmondásos és hézagos információink voltak mind pontos dátumát, mind eredményét illetően. 1996-ban végül Lele József kitűnő tanulmánya tisztázta, hogy a halasi ütközet megvívására 1703. október 5-én (nem pedig 3-án) került sor, és bár a császári fővezér is halálosan megsebesült, kétségtelenül a kurucok vereségével végződött.5 Lele József tanulmányában kitér az ütközet előzményeire, a forrás lehetőségekhez mérten annak részleteire és következményeire is. Az ütközet tricentenáriuma alkalmából pedig emlékfüzet jelent meg, amelyben Mester Sándor Lele József munkájának felhasználásával és a már korábban publikált források ismételt közreadásával foglalta össze az eseményeket, Szakái Aurél pedig a kuruc szobor felállításának történetét ismertette.6 Jelen közleményünkben így csupán az általunk feltárt új eredményekre térünk ki. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk ugyanis, hogy különböző források alapján sikerült 17-18 főt név szerint azonosítani a Halasnál elesett kurucok közül, további 4 főről pedig sebesülésükre vonatkozó adataink vannak. A 22 adatból négy volt ismert korábbi publikációk révén, kettőt pedig eredeti közleményünk megjelenése után adott közre Bánkúti Imre,7 a továbbiak azonban egy mindeddig mellőzött forráscsoport vizsgálata révén kerültek felszínre. R. Várkonyi Ágnes már 1964-ben felhívta a figyelmet a Rákóczi parancsára 1704 első felében végrehajtott vármegyei és uradalmi összeírásokra, amelyek név szerint felsorolják a katonáskodó jobbágyokat alakulataik megnevezésével együtt, időközben pedig több megyei összeírás nyomtatásban is napvilágot látott, a Rákóczi-uradalmak korabeli urbáriumai azonban még feldolgozatlanok.8 Mivel a halasi ütközetben javarészt a Rákóczi-birtokokhoz tartozó Sajó- Hemád vidéki településekről szerveződött alakulatok9 vettek részt, a szerencsi és ónodi uradalmak 1704. március első felében készült összeírásában több utalás található a Halasnál elesett katonákra vonatkozóan. Ezek mellett a meglehetősen száraz adatok mellett több személyes hangvételű, az egykori családok tragédiáit 300 év távlatából is megrázóan felidéző forrás áll rendelkezésünkre. * Jelen rpunkánk eredetileg a Hadtörténelmi Közlemények 116. évfolyamának (2003) 3-4. számában látott napvilágot. Kissé átdolgozott újraközlését részben a helytörténet iránt érdeklődő olvasóközönség igénye, részben néhány újabb adat előkerülése teszi indokolttá.
