Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 2. - Thorma János Múzeum könyvei 18. (Kiskunhalas, 2004)

Régészet - Szalai Sándor: Régészeti adatok a kiskunhalasi újságokban 1883-1940

Régészeti adatok a kiskunhalasi újságokban 1883-1940 37 59/92910 múzeumi iktató számmal érkezett. Ezután a lelettel kapcsolatban más levéltári adat egyenlőre nem bukkant fel. Valamennyi irat hiányzik. Angyal Mátyás a fellelhető adatok szerint 1930. tavaszán súlyos betegségben meghalt. A Patika-kert az 53-as út és a Batthyány utca kereszteződésétől délkeletre terült el, a ma Bükkönyösként ismert terület északi oldalán. Az 1920-as évek második felétől az itt kimért telkeken kishivatalnokok, vasutasok, iparosok kezdtek építkezni, az úgynevezett Faksz. köl­csönből. Az említett dombok a mai Vasút utcától délre terültek el, itt voltak régen a lakosok gabonás vermei. Az utolsó domb a Baromfifeldolgozó irodaháza helyén volt. 21. Kiskunhalas Helyi Értesítője 1930. október 1.79. szám 4. oldal Ismétfelbukkant egy darab történelem Halason. A Harangos tó környékén ásás közben emberi csontvázak kerültek felszínre. Néhány nap óta különösnek, és furcsának látszó leletek foglalkoztatják a Harangos tó környékének lakóit. Egy ottani lakos különböző célból ásatásokat kezdett, és ásás közben egy­más után kerültek felszínre emberi csontvázak, amelyekről az első pillantásra meg lehetett állapítani, hogy régtől fogva a földben vannak már. Ezek a csontvázak még most napok után is előkerülnek, és azokat nagy figyelemmel szemlélik a Harangos tó környékén lakók. Munka­társunk, amennyire az megállapítható megtudta, hogy a csontvázak két módon kerülhettek oda ahol azokat megtalálták. Az egyik verzió szerint háborúkfolyamán kerültek oda az emberi testek a múlt század legelején, másik állítás szerint pedig azon a környéken jóval régebben egy egész falu terült el, és a hely minden valószínűség szerint temető lehetett. A csontvázakkal értékek nem kerülnek elő, és ezért az a feltevés viszont, hogy sok száz, vagy pláne még régebbi évekből valók volnának a leletek, nagyon valószínűtlen. Halason már nem ez az első eset, hogy ilyen történelmi leletekre bukkannak, és épen ezért, ha szakértő régészek vizsgálnák meg a leleteket, mindeneset­re értékes megállapításokra jutnának Halas múltjára vonatkozólag. 22. Kiskunhalas Helyi Értesítője 1930. október 11.82. szám 3. oldal A kopolyai állomás körüli terület hun temetkezési hely volt. Koponyák, csontvázak, antik ékszerek és más értékes régiségek hevernek a halasi földekben. Meg kellene teremteni Halason a múzeumot. A Helyi Értesítő már több ízben adott hírt a város területén fel-fel bukkanó , ásatásoknál előkerülő embercsontokról. A Harangos tó melletti domb, kétségtelenül a közelben volt templom körüli temető. A csontvázak körül eddig semmit sem találtak e helyen. Azonban a jánoshalmi út jobb oldalán, a kopolyai vasút állomás előtt van egy domb Gál Mihály földjén. Innen kerültek elő emberi és ló-csontvázak. Ez hun temetkezési szokásra vall. valószínű, hogy az a domb sírokat rejt magában. A kopolyai állomástól innen elterülő domb belsejéből kerültek elő női ékszerek. Korái gyöngysor, karperec, gyűrűk és brossok is. Az itteni koponyák alkata megegyezik a Harangos tó mellettiekkel és hun típusúak. De különös alkatúak azok amelyeket a szántó eke gördítfelszínre a Kopolya - Harangos tói légvonalban összekötő egyenes mentiföldekből. Nincs kizárva, hogy e terület egykor török csaták színhelye volt, és az itt-ott felkerülő koponyák elesett törökök maradványai. Ezt a feltevést támogatja az a tény is, hogy a Sós-tó felőli részen is találta embercsontokat ásás közben. A közbeeső nádas terület védelmet nyújtott és harcászati jelentő­ségű volt. Ennyi kínálkozó alkalmat értékelni kellene illetékes köröknek, és rendszeres feltárási munkálatokkal elő kellene keresni a régi Halast. Történelme, kultúrája kikívánkozik, s önként helyet kér egy halasi múzeumban. Szalay László könyvében a buckák világa él örökre, és közkin­csévé vált a város lakóinak. Egy halasi múzeumban közkinccsé válhatna a magánosoknál rejtegetett, és a földben heverő ősi kultúránk. sz. Cs. T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom