Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 2. - Thorma János Múzeum könyvei 18. (Kiskunhalas, 2004)
Történelem - Végső István: A „Balogh Ádám” kerékpáros zászlóalj története 1932-1945 között
A „Balogh Ádám” kerékpáros zászlóalj története 1932-1945 között 261 városban. A római katolikus közösségnek régi terve és vágya volt, hogy az alsóvárosi templom mellett a Felsővárosban is legyen imaházuk. 1930-ban a Római Katolikus Egyházközösség Templomépítő Bizottsága a felsővárosi ún. Erzsébet királyné kert mögötti házhelyet kívánta megvásárolni erre a célra. Ennek megvalósitása azonban nagy költségekbe került volna, és nem igazán találkozott a Városháza még mindig inkább a református vallást támogató elképzeléseivel. A katolikusok nem kaptak engedélyt az építkezésre. Végül mivel a zászlóalj katonaságával igencsak megnőtt a katolikus hívek száma a Felsővárosban, így végül a város atyák beleegyeztek az építkezésbe. Egy helyi építészmérnök Tóth Lajos tervezte és kivitelezte az épületet.57 A kistemplomot 1933. május 24-én, áldozócsütörtökön szentelték fel, ahol Haász István tábori lelkész tartott istentiszteltet.58 1945-ig „hivatalosan” a katonai helyőrségek kistemploma és kápolnájaként funkcionált. Sajnálatos balesetek is tarkították a zászlóalj életét, amelynek vagy ők voltak az áldozatai vagy pedig ők okozták. Valószínűleg nem mindegyik eset jutott el a közvéleményhez. A helyi média tudósításai alapján viszont több tragédiáról is tudomást szerezhetett a lakosság. Az első haláleset minden bizonnyal 1934. május 24-én történt. Erről a helyi hírlap így adott hírt: „A helybeli zászlóalj csütörtökön gyakorlatra ment Kecskemétre. A kerékpáros század alig ért a keceli útra,59 amikor a kerékpáron halasi katonák közül, a kecskeméti születésű Kovács János leesett a kerékpárjáról és esés közben az országúira került. Az országúton haladt egy hatalmas katonai teherautó is. A teherautó vezetője észrevette a szerencsétlenséget, de már nem tudta megállítani a gépet, és így megtörtént a borzalmas szerencsétlenség. (...) A zászlóalj megilletőd- ve állta körül Kovács János borzalmasan megcsonkított holtestét. ”60 Ugyanebben az évben december 8-án gyanús körülmények között gázolta el egy vonat a szolgálaton kívüli Vida János honvédet. Az eset a korabeli leírás szerint a következőképpen történt: „Az eset Fehértó és Kopolya közt történt és a Bácsalmásról Halasra hajnalban 4 óra 50perckor érkező vonat gázolta el. ”61 Persze nem minden baleset volt végzetes kimenetelű. Ilyen eset történt 1936. május 18-án is, amikor a beszámoló szerint: „Nagyapáti József23 éves majsaifiú kerékpáron haladt a szegedi úton és útközben a gyorshajtás közben beleszaladt az egyik arra haladó kocsi hátulsó részének a rúdjába. A kerékpárról leesett és eszméletét vesztette. (...) a kórházban elmondották, hogy Nagy apáti József sérülése súlyos, de nem életveszélyes. ”62 Ezek az esetek is részben rávilágítanak több nagyon fontos tényre a kerékpáros egységek gyengeségei kapcsán. Elsősorban a hadműveletek végrehajthatóságát és sikerességét veszélyeztették. Ám ezek az esetek még nem győzték még meg a katonai vezetést, vagy fel sem figyeltek ezekre. Ez konkrétan azt jelenti, hogy túl gyakran érte őket baleset. S ezek a szerencsétlenségek képesek voltak hosszú időre megakasztani egy-egy menetoszlopot, századot vonulás közben vagy éppen egy felvonulást. Békeidőben ezek az időveszteségek és kiesések még nem voltak túl feltűnőek. Azonban mint később tapasztalni fogjuk bizony a háborúban sokszor jelentenek majd bosszúságot. Visszatérve a halasi kerékpárosaink komorabb hétköznapjaira, természetesnek mondhatók, a katonaélet velejárójának tudhatóak be azok a halálesetek, amelyek végzetes érzelmi kapcsolatok miatt történtek. Az első ilyen esetről a Kiskunhalas Helyi Értesítője címlapon számolt be, amikor 1936 nyarának egyik éjjelén a zászlóalj 23 éves tizedese öngyilkosságot kísérelt meg: Bokor Henrik súlyos lelki sebet hordozott magában, szerelmes volt és szerelme körül különféle bonyodalmak támadtak, úgy hogy ez rendkívül elkeserítette. (...) Kedden az esti órákban azután elközeledettnek látta Bokor tizedes, hogy leszámoljon az életével. Fegyverrel mellbe lőtte magát, közvetlen a szívének irányítva a puskát, de a golyó a szívfelett hatolt be a mellkasba és a tüdejét átjárva, hátul a lapockáján röpült ki. ”63 O még túlélte az elkeseredett kísérletet, de a következő nyár az egyik katonatársának már végzetesnek bizonyult. Diószegi Sándor honvéd öngyilkosságáról csak nagyon röviden számoltak be: „Az öngyilkosság ügyében megindult vizsgálat megállapította, hogy az életmegvált katona végzetes tettét elkeseredésében követte el. ”M
