Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 2. - Thorma János Múzeum könyvei 18. (Kiskunhalas, 2004)
Történelem - Cseri Gábor: Fekete Imre polgármester levelei. Jelentések Kiskunhalas város helyzetéről a főispánnak
236 Cseri Gábor Ezzel a különböző célokkal szemben a Gazdasági Egyesületekhez tömörült gazdák indítottak meg egy szervezkedést, mely úgy a párt politikát mint a felekezeti kérdést ki akarja kapcsolni, és behozni a régi törzsökös halasi gazdákat képviselőnek. Ez a mozgalom igen nagy megértésre talált és már a Gaál Gaszton féle párt komoly vezető gárdáit sikerült ennek a gondolatnak megnyerni, hogy így ezáltal egy józanabb politikai felfogás legyen úrrá a városban. Az egyesületekben lévő gazdák felekezeti szempontok félretételével kívánják a jelölést' megejteni, és részt akarnak juttatni a katholikus régi gazdáknak is, természetesen az általuk kijelölendőknek. Ezt a helyzetet most megnehezíti az, hogy a Kath. Népszövetség a 18 helyből 9-et magának kér és azon felül kívánja, hogy abba ne szóljon bele senki, azt ő jelöli ki, hogy ki lesz az a 9 egyén, különben ők külön listával mennek. Ez a kettős irányú feltétel most sehogy sem oldható meg. Mert a 18 helyből a zsidóság is részt kapott eddig is, és őket kirekeszteni politikailag nem opportunos, mivel az országgyűlési képviselő választáson 146 zsidó szavazóból 135 Gömbös szavazató volt. S ha most nem kapnak helyet, akkor soha nem lesznek kaphatók más választáson sem. Tehát a 18 helyből 1 -2 helyet nekik kell biztosítanunk. így már nehezen teljesíthető az, hogy a maradó 16, illetve 17 helyből 9 átadassák, most a jelenlegi állapot az, hogy a kiszorultak 1 kivételével mind reformátusok. Tehát ha békét akarunk, úgy szerény nézetem szerint, ha 7-8 hely átadatik a katb. gazdák részére, az a jelenlegi adott viszonyok szerint méltányos megoldás. A másik feltétel az, hogy a Kath. Népszövetség delegálja szintén veszélyt rejt magában, mint könnyen adódik a példa, ha akkor a református egyház is beleavatkozik a választásba és akkor a végén nem azok kerülnek be, akik a város ügyeivel foglalkoztak és érdemesek, hanem azok akik akár a református, akár a katholikus egyház érdekeit szolgálták ki és szolgálják a legelfogultabb módon, s nem a méltányos kiegyenlítő elv alapján. Másfelől pedig ha az egyházak csinálják a város politikát, akkor a vezető papok mindkét részről papi hivatásuk méltóságát veszélyeztetik az igen krajcáros napi városügyekkel való foglalkozással. Én tehát mély tisztelettel arra kérem méltóságodat, hogy kegyeskedjék a város békéje érdekében, de az országos politika miatt is, hogy ezek a kontraverziák valahogy múljanak el és evolúciós alapon oldódjanak meg az estleges kívánságok, mert megértés nélkül oly egyoldalú irányzatok kapnának lábra, ami nem érdeke sem a városnak, és a városon keresztül Méltóságod bölcs vezetését és polkitikai hitvallását cáfolnák meg e halasi állapotok, ha nem lehetne megtalálni a józan közös utat. Fogadja Méltóságos Főispán Úr mindig hűsége hívének legőszintébb tisztelet nyilvánítását. Kiskunhalas, 1932. dec. 15.-én Méltóságos Főispán Úr! 15 eln./l933 Kiskunhalasról dr. Kovács Géza kir. közjegyzőt áthelyezték Mezőkövesdre, s így jelenleg egy közjegyzői állás van Kiskunhalason. Ezzel kapcsolatban az volna a tiszteletteljes előterjesztésem, méltóztassék az Igazságügy miniszter úrnál előterjesztéssel élni, hogy itt a kettős közjegyzőség továbbra is fenntartassék. Ezen kérelmem indoka az, hogy a mai időkben politikailag fontos, hogy az intelligencia ne csökkenjen, és rendelkezhessünk olyan vezető állásban lévő férfiakkal, kik politikailag készek közéleti szerepet vinni és a nyugodt kormányzati politikának hívei. Dr. Kovács Géza a Nemzeti Egység Pártjának itteni elnökeként lett javaslatba hozva, s így az ő távoztával egy megfelelő embert veszítünk el. A másik közjegyző dr. Fésűs György semmiféle közéleti tevékenységet nem fejt ki, s így ő politikai tevékenységre fel nem használható.