Koszta Sándor: Keceli regélő - Thorma János Múzeum könyvei 16. (Kecel-Kiskunhalas, 2004)

Tartalom

Forczek Vidor Soltvadkerti út 62. 1968-ban vásárolta félkész állapotban Kákonyi Sándor fodrásztól a házat, mely beton alapon áll, tégla falakkal, szuterénos, palával fedett, manzárd tetős, kb. 160 nf. Kisebb átépítéssel befejezték, majd 1969- ben beköltöztek. Ma villany, vezetékes víz, gáz, központifíítés szolgálja a lakókat. Forczek Vidor 1947. március 06-án született Prónayfalván (ma Tázlár). Édesapja Forczek Vidor, édesanyja Kakuszi Mária. Általános iskolába Tázláron járt, majd a kis­kőrösi Petőfi- gimnáziumban érettségizett 1965-ben. A kecskeméti felsőfokú techni­kumban mezőgazdasági technikusi képesítést szerzett. 1968-tól a keceli Kinizsi Szakszövetkezetben kertésztechnikus. Levelező tagozaton a kecskeméti Kertészeti Főiskolán kertészmémöki, majd a budapesti Kertészeti Egyetemen okleveles kertész- mérnöki diplomát kapott. A Kinizsi jogutódjánál, a Szőlőfürt Mezőgazdasági Szö­vetkezetben borászati főágazat vezető. Az 1970-es években ő vezette a szőlő- és gyü­mölcsültetvények telepítését. 1984-től a borászati főágazat vezetőjeként, létrehozta Kecel első borpalackozó (4000 palack/óra) üzemét, de a borforgalmazásban az ország­ban elsőként meghonosította a kannás (5-10-20 literes) borforgalmazást. 1991-től, a vasútállomás melletti állami borpince megvásárlása után, megalapította 4 társával (Travnyik, Ámán, Árvái, Podognyi) a Borker Kft-t, melynek ma résztulajdonosa és ügy­vezető igazgatója. 2002-ben a Borker szervezésében alakulóban volt a keceli Bortermelők Szö­vetkezete, mely termeléssel, feldolgozással és forgalmazással kíván foglalkozni; a keceli szőlősgazdákat bevezetni az Európai Unióba versenyképes borokkal. Forczek és Hegedűs családfa Forczek Pál 1890-1975 Szánk Juhász Luca 1895-1975 Szánk Forczek Vidor - Kakuszi Mária 1919-1996 Tázlár 1922-2003 Tázlár — Forczek János 1944. —Forczek László 1956 Hegedűs István ~ Filus Franciska Forczek Vidor ----------- esküvő----------- Hegedűs Eszter 1947.03.06. Prónayfalva 1968 1948.07.05. Kecel i----------------------------------------------------1---------------------------------------------1 Forczek Szabolcs Forczek Szilárd Forczek Vidor 1970.01.02. Szeged 1974.03.27. Kiskunhalas 1977.01.17. Szeged 1997.mémöki diploma agrármérnöki és agrármérnöki és Bőrkéméi dolgozik agrárjogi diploma élelmezési szakmérnöki felesége Stencel Zita diploma Forczek Dalma 1992 77

Next

/
Oldalképek
Tartalom