Koszta Sándor: Keceli regélő - Thorma János Múzeum könyvei 16. (Kecel-Kiskunhalas, 2004)

Tartalom

Felesége, dr. Zsember Katalin gyermekorvos 1958. november 29-én született Kecelen. Az általános iskola alsó tagozatát az újfalusi iskolában végezte, ahol Dériné és Masek Lászlóné Vén Jutka voltak az oktatói. A felsőbb osztályokat a belterületi kék iskolában végezte, osztályfőnöke Kerényi József volt. A kalocsai egészségügyi szak- középiskolában érettségizett 1977-ben, 1983-ban a szegedi orvosi egyetemen diplo­mázott, majd a kiskunhalasi kórház gyermekosztályán kezdett el dolgozni, és itt is szak­vizsgázott. 1987-től a keceli. I. gyermekörzet orvosa. Dudásné dr. Bárdos Klára és dr. Dvorácskó Béla orvosok körzeteinek gyermekbetegeit látja el. Glocker Lőrinc Zsoldos utca 31. 1969-ben vásárolta az üres házhelyet és 1970-ben kezdett el építkezni. Beton alapokra, vegyes falat raktak, a magasföld- szintes épületet sátortető borítja, cserép fedéssel. A ház alatt pince és egyéb tároló helységek, az udvaron garázs, szin, ólak találhatók. Glocker Lőrinc 1936. október 19-én született Császártöltésen, édesapja Glocker Ádám, édesanyja Weits Veronika. 1945 után Polgárdi imrehegyi részén laktak. Az elemi iskola alsó tagozatát a keceli tanyasi Polgárdi iskolában végezte, a felső osztályo­kat Kalocsán. Szüleit kuláknak minősítették, ingatlanaikat 1949-ben elvették, roko­noknál húzták meg magukat. Továbbtanulásról szó sem lehetett. 1951-ben a szülei beköltöztek a Budai Nagy Antal u. 9.-be, a Németh-házba. Ekkor felesben több holdnyi szántót müveitek. Az MHSZ (Magyar Honvédelmi Szövetség) által indított gépjár­művezetői tanfolyamra jelentkezett, autóbusz, teher és személyautóra hivatásos jogo­Glocker és Borbényi családfa Glocker István ~ 1. felesége Onhaus Mária, Bácsalmás Császártöltés j 2. felesége Berger Mária Glocker Ádám 1906 Császártöltés +1972 Kecel Weits Veronika 1914 Császártöltés ­Borbényi Mihály 1910­---- Glocker Ferenc 1930-1953 Császártöltés Horváth B. Ilona 1914­- Borbényi Ilona 1932-1966- Borbényi Mihály 1938 Glocker Lőrinc -----­1936.10.19. Császártöltés esküvő 1956 Borbényi Piroska 1941.05.18 Kecel Glocker Márta Kecel 1958.09.20 féqe Lajkó Károly I Lajkó Márta 1982 Glocker Mónika 1968.02.12 Kecel férje Pálinkás László Pálinkás Dominika 1992 Pálinkás Ádám 1994 83

Next

/
Oldalképek
Tartalom