Koszta Sándor: Keceli regélő - Thorma János Múzeum könyvei 16. (Kecel-Kiskunhalas, 2004)
Tartalom
A tatai teherfuvarozási vállalatnál (TEFU) helyezkedett el. Albérletben laktak, bármilyen szép kisváros Tata, nem érzték magukat jól, haza kívánkoztak. 1959-től a kecskeméti Volán Vállalat keceli taxiját üzemeltette. A munkája mellett 1964-68. években elvégzte esti tanfolyamon a kecskeméti kertészeti technikumot. A kb. 5 hektáros földjükön háztáji gazdálkodást folytatnak, veteményeket termesztenek, de szőlőt is müveinek. Kecelen majd 40 évig taxizott. 1987-ben ment nyugdíjba. Vezetett Moszkvics, Warsava (bogárhátút), Zsiguli és Lada típusú (keleti gyártmányú) személygépkocsikat. Nyugdíjba vonulása után még 10 évig taxizott, mint magán személyfuvarozó, saját Lada gépkocsival, majd Pegeut kiskocsival. 70 éves korában végleg abbahagyta a taxizást. Llaisz Lajos fia, László építőmérnök-statikus, Budapesten él, felesége Pál Katalin építészmérnök, akiknek 1982-ben Anna és 1984-ben Ágota leányuk született. Anna lányuk egyetemi hallgató, Ágota érettségiző. Flaisz Lajos a család eredetéről csak annyit tud, amit a Kecel története és néprajza könyvben Bárth János a 101. oldalon leírt. Flaisz Mihály (Pöttöm) Temető utca 9. Az 1970-es évek végén a Nagyközségi Tanács a temető keleti szélét felparcelláztatta és utcát nyitott. Az utca keleti ház helyei számára a megfelelő nagyságú telek kialakításához az Erdő utcai nagy kertekből is vettek igénybe. Flaisz Mihály asztalos és felesége Mészáros Mária, akik a Bárány utca egyik öreg, kisházában laktak, az Új utca 9. számú telkét vásárolták meg. 1980-ban kezdtek építkezni: beton alapokra, téglából húztak falakat, a nyeregtetőt cseréppel fedték. A földszintet két lépcsőfokkal a járdaszint alatt építették meg, az utca felőli oldalon helyezték el a nagyméretű asztalos műhelyt, benne fűrész-, gyalu-, esztergagépekkel, gyalupadokkal, az emeleten tágas lakással, fürdőszobával. Az épülethez kapcsolódik a melléképület kamrákkal és garázzsal. Az emeletre tetszetős lépcsőházban lehet feljutni. Flaisz Mihály 1941. december 15-én született Kecelen. Édesapja Flaisz Mihály, édesanyja Rácz Erzsébet (rokonságban a Vasút utcai „fürészes” Ráczokkal). Általános iskolában Kecelen járt, szeretettel emlékezik Tarján Mihály és Szabó Gabi oktatóira. Asztalosipari tanuló három évig Lehóczki János asztalos mesternél. A kiskőrösi Ktsz- ben kezd dolgozni, ahol mestervizsgát is tett. 1972-től a keceli Ktsz-ben asztalos csoportvezető. 1974-ben iparűzési engedélyt kért és kapott, és a Bárány utcában megnyitotta kis asztalos műhelyét. Az 1980-as évek elején átköltözött a Temető utcai tágas, világos jói felszerelt műhelyébe. 2001-ben nyugdíjba ment. Az évek során ablakokat, ajtókat, üzletberendezéseket, lépcsőket, könyvespolcokat készített, de bútorfelújításokat is elvállalt. Keresett asztalossá tette a pontos és igényes munkája. 74