Koszta Sándor: Keceli regélő - Thorma János Múzeum könyvei 16. (Kecel-Kiskunhalas, 2004)

Tartalom

let jegyében még a régi szűk Sás utcai kis csarnokban kezdte egy célgéppel a különleges minőségű, alakú és nagysága csavarokat gyártani. 1991 -ben az új ipartelepen újabb cél­gépek beállitásával, nagyüzemi módon folytatták a csavargyártást. A keceli Pintér Művek megalapítása óta sok embernek ad munkát, de gondosko­dik a szakmunkások utánpótlásáról, segíti a helyi sportot, a kézilabda csapatot, a motorcross egyesületet, fenntartja a sportlőteret. Anyagilag segíti az iskolai népművé­szeti tábort, a Mozgássérültek Egyesületét, a Kecel Fejlődéséért Alapitványt, a helytör­téneti könyvek kiadását, a Keceli Országos Arató Fesztivált. A néptánccsoport fő szponzora. Támogat számos alapítványt (rákellenes, AIDS-ellenes, kábítószerellenes kampányokat). 1993-ban, Kecel várossá avatásának napján Kecel Város Díszpolgára címmel ismerték el a város bőkezű mecénását. Megkérdezték Pintér Józseftől, hogy mit jelent számára az Országos Arató és Néptáncfesztivál: „Őseim emlékét, hiszen még az édesapám is parasztember volt. Gyermekkoromban én is besegítettem az aratásba, kévét kötöztem és mindent amit ilyenkor kellett. Azóta sem maradtam érintetlen sem a kétkezi, sem pedig a mezőgazdasági munkák iránt.” 1997-ben létrehozta Európa egyik legnagyobb és leglátványosabb hadtörténeti múzeumát és haditechnikai parkját, mely 4 egymástól független kiállításból áll. A Hadtörténeti Múzeum és Haditechnikai Park fegyvermúzeumában a Magyar Honvédség pisztolyainak, puskáinak, géppuskáinak, kézifegyvereinek szinte teljes arzenálja, továbbá sportpisztolyok és láthatók Kádár János egykori pártfőtitkár vadászfegyverei, amelyeket Kekkonen finn elnöktől, Honecker német elnöktől, Brezsnyevtől kapott ajándékba. A tüzérmúzeumban a magyar tüzérség eszközei, öltözékei, Gábor Áron műhelyéből származó rézágyú található. A kiállított tárgyak egy része a várpalotai Gábor Áron Honvéd Tüzérmúzemból származnak. A makettházban sok száz különféle harci eszköz miniatűr másolata nézhető meg. A makettek különböző csatajeleneteket, hadszíntereket, hadtöréneti eszközöket, ágyukat, hadihajókat, régi repülőgépeket ábrázolnak korhűen. A múzeum látványos része a több mint 3 hektáron berendezett szabadtéri kiállítás és a kiállítást körülölelő szoborpark. A kiállításon látha­tók a 20. század második felében Magyarországon használt minden repülőgép, heli­kopter, terepjáró, lokátor, kétéltű, aknavető, ágyú és tanktípus, valamint az ezeket kiszolgáló egységek jármüvei is. Az eszközök között találunk T-34-es tankot, rakétaki­lövő állomásokat, szállítójárműveket (Kraz, Zil, Ural, Gaz), repülőgépeket (Mig 15, 17, 19,21,23, Szu-22,1 39) és több helikoptert. Helyet kapott egy 1919-es magyar pán­célvonat is, mozdonnyal. A Hadtörténeti Múzeumot és Haditechnikai Parkot 2000. május 18-án Gönz Árpád köztársasági elnök nyitotta meg. 2001. december 4-én Bor­bála napját, a Magyar Honvédség tüzéreinek napját, a keceli Hadtörténeti Múzeumban és Haditechikai Parkban tartották meg. 2002-ben a múzeumban létrehozták az ország legteljesebb katonai kitüntetéseinek és érmeinek tárlatát, mely több mint 5000 db kitün­tetést mutat be. A múzeum fejlesztésnek nincs vége; a kiállítási területet növelik. Folyamatban van Farkas Bertalan űrkabinjának, valamint Gagarin űrhajóinak a múze­umba való szállítása. Ez a hordozórakéta képezi majd az új épület középpontját. De vár­ják a dunai flottilla hét hajóját is. Pintér József számos hazai és külföldi kitüntetés és díj birtokosa. 1989-ben a Kiváló Kisiparos arany fokozatát kapta a magyar államtól a szakmájában elért sikere­195

Next

/
Oldalképek
Tartalom