Koszta Sándor: Keceli regélő - Thorma János Múzeum könyvei 16. (Kecel-Kiskunhalas, 2004)
Tartalom
érzékenységének. Éveken keresztül aktívan segítette Kecel és testvérvárosai (Schwarzenbruck, Tabarz, Gufidaum, Geyer) kapcsolatainak kiépülését. 2002 áprilisában Kecel Városért kitüntetésben részesült. A birtokában lévő 1,2 hektárnyi szőlőültetvényét maga műveli. Matos József felesége az 1944-ben Kiskőrösön született Gängl Mária tanárnő. Általános iskolába Kiskőrösön járt, a Petőfí-gimnáziumban 1963-ban érettségizett. 1966-ban a bajai tanítóképzőben tanítói képesítést, majd a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán rajztanári diplomát szerzett. 1996-ig - nyugdíjba meneteléig - a keceli Arany János Általános Iskolában rajzot oktatott. Igazi művész-rajztanár, aSzak- körökön kerámiafoglalkozásokat vezetett. A keceli TG. Virágdekor Szakiskolában rajz- és kerámiaoktatást vállalt nyugdíjasként, heti 4 órában. Mezei Lajosné Dózsa György út 2/2. Bóka István és felesége Erdei Ibolya nyugalmazott postatisztek építették az 1960-as évek közepén azt a 3 szobás, fürdőszobás, sátortetős, kb. 80 m2-es házat, melyet haláluk után, unokahúguk, Szántó Jutka (most Soltvadkerten lakik) örökölte. Ő a házat 1972-ben eladta a Mezei házaspárnak. Mezei Lajos MÁV műszaki főfelügyelő, pályamester 1918. augusztus 20-án született Lökösházán, ahol édesapja, a szegvári születésű Mezei György, a MÁV-nál raktárfőnök volt. Édesanyja Bárány Mária. A négy polgári elvégzése után a vasútnál a pályafenntartásnál kezdett dolgozni, majd a szegedi építésfelügyelőség pályafenntartási iskolájában két év alatt pályamesteri képesítést kapott. 1938-ban Hidasnémetiben pályamester-gyakomok. 30-40 fős pályamunkás csapatot vezetett, vágányfenntartási munkákat végeztek. 1939. év végén csapatával együtt kirendelték a kárpátaljai Taracközbe, ahol az Aknaszlatináig - a Tisza jobb partján - az újonnan épített töltésekre, síneket fektettek. Ez volt a máramarosi „sóvasút”, melyet 1940. februárban megnyitottak a forgalom számára. Hazatérésük után a kassai fővonalon pályakorrekciós munkákat végeztek, majd novemberben mint műszaki felügyelő csapatával síneket fektetett, - a honvédség segítségével - az erdélyi Szászlekence-Kolozsnagyidai keskeny nyomtávú új vasútvonalon. 1942-44. években a Dézs-Szeretfalva régi szamoskö- zi helyérdekü vasút elsőrendüsítésén dolgoztak. 1944 decemberétől több hónapon át a csongrádi Tisza-híd építésén dolgozott. Itt súlyos baleset érte, megsérült a bokája. Több hónapnyi betegeskedés után 1946-ban létszámfelüli állományba helyezték. Felgyógyulása után a szentesi pályafenntartási szakasznál dolgozott. 1948. januártól a kiskunhalasi osztálymémökséghez tartozó Kiskőrös-Öregcsertő pályamesteri szakaszra nevezték ki pályamestemek, keceli székhellyel. 1948. május 11-én megnősült, elvette Faragó Izabellát, aki Szegváron született 167