Koszta Sándor: Keceli regélő - Thorma János Múzeum könyvei 16. (Kecel-Kiskunhalas, 2004)

Tartalom

Kovács Attila Kossuth Lajos utca 18. A keceli házbirtokosok jegyzékében 1879-ben a 270. számú ház és telek Barabás Illés birtokában volt. 1958-ban Potyondi Ferenc háza a mai József Attila utca 5. szám alatt volt, a 7-es számú ház pedig Hirt Károlyné (Balázs Róza) tulajdonában. A községi tanács mindkét házat kisajátította, helyt alakítva ki a kék iskola számára. Potyondi Ferencnek a vételösszegen kívül csereingatlanként felajánlották a Kossuth út 18. sz. államosított házat, mely korábban a kiskőrösi Barabás József tulajdona volt. A ház keskeny, hosszú, vert falú, alacsony, utcára kétablakos ház, mely az 1870-es évek­ben épült. Már több évtizede bérbe adták, és igen lepusztult állapotban volt. Először újjá kellett épiteni: nyílászárókat cseréltek, a nyitott verendát beüvegezték, padozatot cseréltek, egy különálló asztalos műhelyt is kialakítottak. Kovács Attila 1954. augusztus 22-én született Kecelcn, az általános iskolát szülő­földjén végezte, majd a kecskeméti piarista gimnáziumban érettségizett 1972-ben. Utána - egyetemre nem vették fel -, egy éven át segédmunkás Budapesten. 1973-ban behívták katonának a hódmezővásárhelyi páncélosokhoz. 1974-ben beiratkozott a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karára, ahol 1979-ben bölcsész diplomát szerzett. 1980—1985-ig a Magyar Televízióban rendező asszisztens, részt vett több műsor készítésében, TV játékok rendezésében. 1988-89-ben a Filrn- Színház-Muzsika újságírója, a Teréz körúti New-York palotabeli szerkesztőségből jár interjúk készítésére. 1989-ben hazatér és a keceli általános iskolában a felsősöket oktat­ja a magyar irodalom és a történelem jobb megismerésére és szeretetére. 1992-1996-ig a keceli Kopogtató szerkesztésében is részt vett. Kovács és Potyondi családfa Potyondi József - Thüringer Krisztina Balázs István kádár Potyondi Ferenc ~ 1894 Mórágy Balázs Mária Potyondi Ferenc Potyondi Krisztina 1919 1921-1954 Potyondi Etelka 1926.08.21.----- esküvő ----­1949-ben Kovács István 1926.12. Tiszafüred asztalos Kovács Attila 1954.08.22. Kecel 1979. tanári diploma 147

Next

/
Oldalképek
Tartalom