Koszta Sándor: Keceli regélő - Thorma János Múzeum könyvei 16. (Kecel-Kiskunhalas, 2004)

Tartalom

A templomot a zsidók deportálása után, az átvonuló front viharai feldúlták, megrongálták, de az a kevés számú zsidó, aki a vész után életben maradt - mindössze 36-an - és visszatért szülőföldjére, nagy erőfeszítéssel, anyagi áldozattal, külföldi segítséggel, helyreállította az imaházat és abban, míg a keceli zsidók létszáma újból le nem csökkent, istentiszteleteket tartottak. De a visszatértek többsége elköltözött, ki Budapestre, ki Izraelbe, ki az Amerikai Egyesült Államokba. A templom fenntartására nem volt már lehetőség. Az Országos Izraelita Iroda eladta az épületet a községnek azzal a kikötéssel, hogy polgári célokra át nem építhető. A templom berendezését az iroda elszállította. A község az 1960-as évek végén lebontatta, a község rendezési tervben szereplő oktatási és kulturális központ számára biztosítva a területet.

A keceli zsidó temetőt 1872-ben vásárolta a hitközség. A temetőt fenntartó és a temetkezéseket is intéző Chewra Kadisa szentegylet is ez időben kezdte meg működését. A temetőt sokáig Virág Pál hentes gondozta.

Megemlékezek még azokról a kántor-metszőkről is, akik Kecelen hosszabb ideig működtek. Elsőnek Reichmann Mórt említem, aki 40 esztendőt töltött Kecelen és nagy családjából sok jeles embert adott az országnak. Spitzer Mátyás, aki 35 évig hallatta jó hangját és látta el a rabbi helyettesként a hitközség vallási szolgálatát. Fiaiból tanító, orvos lett. Weber Ignác is jó kántor volt, akit kitűnő hangja ellenére is elüldöztek a vallási fanatizmusban szenvedők, mert szérette a világi zenét is. Végül Goldring Mór, aki utolsó kántora volt a hitközségnek. A második világháború után Seidner Gyula az utolsó elnöke és templomi előimádkozó volt az 1949. évi hitközséget feloszlató megszüntető rendeletig.

Az 1914-18. évi világháborúban a Keceli zsidó ifjak közül heten vesztették életüket, messze meghaladva a más vallású hősi halottak arányszámát. Emléküket a templomban elhelyezett márványtáblába vésték „Pro Patria. Az 1914-18-i világháborúban hősi halált halt zsidó hittestvéreink: Gárdi (Günsberger) Jenő, Heisler Gyula, Hoffmann Jenő, Schwarcz Oszkár, Schöffer Miklós, Újvári (Ungár) Pál, Virág (Blum) Dezső. Eleget élt, aki meghalt a hazáért”. A hősi halottakon kívül sok sebesült és szép kitüntetéssel dekorált zsidó katona tett bizonyságot bátorságból.

Itt említem meg, hogy a keceli zsidók (egyébként helyeselhető) névmagyarosítása egyes szolgabírók ténykedésének eredménye, mert a kereskedési és ipar jogosítványok kiadását ehhez kötötte. Azzal érvelt, hogy a zsidók német nyelve II. József császár németesítő törekvéseinek volt a következménye és akkor sem tetszett a zsidóknak, hogy ősi neveiket meg kellett változtatniuk. A hitközség bevételi forrása volt a gabellának nevezett vágatási jegyek árusítása, a kóser húsmérés bérleti jogának összege, a snodemek nevezett templomi felajánlásokból befolyó adományok, az ünnepi templomi ülések eladásából befolyó összegek, az alkalmilag a meceszra kirótt adó, a sírhelyek eladásából a Chewre által letétbe helyezett tekintélyes összeg és a hitközség adó (melyet sokan igazságtalannak, soknak tartottak)5.

A magyarországi fasizmus megjelenése után megkezdődött a zsidó hitközségek és tagjainak üldöztetése. Rövid történelmi áttekintés:6 1938. május első zsidótörvény (1938. VI. t.) az úgynevezett numerus clausus törvény, amely felekezeti alapon a különböző foglalkozási ágakban 20 %-ban maximálja a zsidók arányát. 1938. december az Imrédy-kormány az országgyűlés elé terjeszti a második zsidótörvényt. 1939 március:

105