Gszelmann Ádám: A Szilády Áron Református Gimnázium története - Thorma János Múzeum könyvei 15. (Kiskunhalas, 2004)
221. Szalagavató 2003-ban iskola mindenkori igazgatójával, tantestületével és diákjaival, Kutatják a hajdani gimnáziumi diákokat. Büszkék azokra az akadémikusokra, egyetemi tanárokra, művészekre, írókra, akik hajdan az iskola tanulói voltak, de ugyanakkor büszkék az egyszerű, szorgalmas és mindenkor tisztességes volt tanulótársakra. A baráti kör tagjai tagdíjat fizetnek, és ebből az összegből segítik a gimnázium rászoruló, jól tanuló diákjait, sportolóit. Segítik gondozni elhunyt tanáraik sírjait. Részt vesznek iskolájuk rendezvényein.” Az elmúl években a Baráti Kör a könyvtár fejlesztése érdekében könyveket gyűjtött, felújíttatta a tablókat, azokról másolatokat készíttetett. A háborúban és a forradalomban elesetteknek, néhány jeles volt tanáruknak emléktáblát helyeztek el a gimnázium előcsarnokában. A kör tagjai alapítványukkal, díjakkal segítik a tanulókat, serkentik őket kitartó és eredményes munkára. A rendezvényeken való megjelenésükkel ösz- szekötő kapcsot jelentenek múlt és jelen közt. 2002-ben, a Magyar Tudomány és Kultúra Napján, a gimnázium neves tanáraira emlékezve, tanterem névadókat tartottak, Az egyes tantermek elne250 219. Szalagtűzés 2001-ben 220. Szalagavató 2003-ban