Szakál Aurél (szerk.): Thorma János 1870-1937 - Thorma János Múzeum könyvei 14. (Kiskunhalas, 2003)

újra megnőtt, visszabővült - ha időlegesen, rövid időre, akkor is számottevően. A visszafogadás örömteli gesztusába tartozónak gondolom a Thormával és a visszakerült nagybányai művészteleppel és más egyéb, a határokon belülre került művészeti jelenségekkel való, a korábbiaknál intenzívebb foglalkozást.

Fölföldy Mihály dolgozata - noha fölemlíti a művészpálya legfontosabb állomásait - maximum vázlatosnak minősíthető. Túlzó egyoldalúságok és indokolatlan elfogultságok mentén valóságos elmélyülés nélküli vázlat a pályarajza, amelynek egyedüli hivatkozása Felvinczi Takács Zoltán gyakori idézgetése. Egyetlen érdeme talán, hogy kiemeli Thormának A művészeti nevelésről szóló, a „Nagybánya és Vidéke" karácsonyi mellékleteként 1898-ban (és a következő évben külön füzetben is) megjelent korszakos jelentőségű írását.4

A Talpra magyar című festményről írja Fölföldy: festői költemény",- „kiváló dísze lett volna történelmi festészetünknek", úgy hat, mint egy nagy győzelem".

A Thorma-recepció, a Thorma irodalom is gazdagodik Horváth Olivér 1939- ben árnyaltan, jó beleélő képességgel fogalmazott dolgozata anyagával. írása célkitűzéseként említi valóságos motivációját: a „ma még eléggé nem ismert és értékelt művész" minél gazdagabb, minél részletesebb megismerését. A párhuzamosan futó pályakép és biográfia arányos fölrajzolásában az elsőre, egyes művek elemző bemutatására teszi a hangsúlyt. Nem nélkülözi a kritikai hangot sem. Az Aradi vértanúkkal kapcsolatosan jegyzi meg Horváth Olivér azt, hogy a „túlzott hitelességre való törekvés (....) nem feltétlen követelménye egy történeti képnek". Ugyanakkor érzékletesen mutat rá a téma primátusa és a művészeti értékei viszonylagos háttérbe szorítottsága kontrasztjára is. „A mű festő értékeivel nagyon kevesen törődtek, mindenkit a dráma szívet indító tragikuma érdekelt. Pedig a hajnali deres, füves föld, a hóhér kissé kopottas, vöröses frakkja és a papok fehér karingje, fekete reverendája olyan finom, egységes tónussal vannak összefoglalva, mely a kép egyik fő értéke."

Horváth Olivér dolgozata a Thorma értékelésbe hoz új elemet, amikor a Talpra magyar hatalmas vásznának festésével parallel festett kisebb méretű képekben „stílusváltozást, fejlődést" érzékel. „A mély árnyékokat lassan-lassan mindig jobban élénkülő szín váltja fel s a részletes formafestést a könnyed ecsetkezelés következtében az egybefoglalás követi".

Thorma művészetének ezt az utolsó, az életművén belül önállóan értékelhető, elkülönülő periódusát rajzolja meg a dolgozat második felében Horváth. Az 1905- ös Cigányok és az 1907-es Cigány utca megfestésével folytatódik „az élénk színek, a festőiség felé való közeledés". „A drámai mozgalmas erőt könnyedebb líra váltja fel". Thorma „nem fest már sok lelki vívódással készült, drámai hangú naturalista képeket, nem vibrálnak már képein mélytűzű színek. (...) A természet ezer idil- liumot rejtegető szépségei felé fordul, (...) lágyan, kevés árnyékkal fest. A lágy hajlások, az árnyékok és a fény finom átmenete itt is egyszerűen, könnyedén van

153