Szakál Aurél (szerk.): Thorma János 1870-1937 - Thorma János Múzeum könyvei 14. (Kiskunhalas, 2003)

3. Paul Gauguin: „No te aha se riri.” 1896 Chicago, Art Institute

éreznek, anélkül, hogy tudatossá vált volna bennük és amibe egy pár nagyon is mélyen gondolkodó művész belepusztult. Felelt egy nagyon általános kérdésre: a mai művésznek az élethez való viszonya a kérdés; de csak a kérdés általános, a felelet annyira egyéni, hogy még csak példaadó, még csak szimbolikus jelentősége sem lehet. Egy tragikus helyzet harmonikus megoldásának lehetőségét mutatja; de végeredményben ez a megoldás annyira egyéni érzésben van, hogy egyáltalában nem oldja fel a konfliktus tragikus voltát." - írta Lukács cikke bevezetőjében, majd, miután vázolta a festészet teljes ellehetetlenülését, témavesztését a modem társadalomban, így folytatta: „A festészet nagy szerencséjére csak igen későn és igen kevés emberben válik tudatossá helyzetük problematikus volta. Szerencséjére, mert ez a paradox fejlődés annyi új, soha nem látott szépséget produkált, hogy mindenki közülünk, még ha tisztán látja is a helyzet különös voltát, egyes képek előtt rendesen megint elfelejti. És a festőknek természetesen fontosabb volt mindig festői problémák megoldásáért küzdeni, mint reménytelenül tépelődni egy nem általuk felidézett, meg nem változtatható helyzeten. Az impresszionizmus győzelméig, amíg egy egész világot fedeztek fel és hódítottak meg a festészetnek, mindenki csak ezzel volt elfoglalva; a döntő győzelmek után, amikor már együtt volt minden eszköz egy nagy festészet számára, akkor éppen a legmélyebb érzésűek nagy fájdalommal jöttek rá arra, hogy nagy festészetről ma szó sem lehet. Az impresszionizmus csak anyag lehet egy nagy épületben, de hol

129