Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)

így indult el Halason a közlegelők felosztása és a tagosítás iránti mozgolódás. 1860-ban már jól hozzá is láttak. 1863-ra pedig a munkálatokat véghöz is vitték. A pásztori gaztetteknek így léptek a porcogójára.3 9

A Kiskunságon a baromjárásos puszták felosztása után, férőhelyek hiányában s eltartási nehézségek miatt jószág nagyobb részét olcsó árakért elvesztegették a gazdák és a pásztorok. Egy részük iparkodott a jószág árán földet vásárolni. „Halason 1860-ban karácsony hetében szaggatunk el utoljára, - mesélte Buhin Mihály ökörcsordás, az utolsónak itt maradt szabadpásztor. Ezzel régi szabad, szép pásztoréletünknek egy csapásra vége szakadt. Mérőláncaikat és más hóhér eszközeiket kezükbe vették az indsellérek" (mérnökök).

A nagy munka körül végbement zavarok, békétlenségek közlését mellőzük, de fontosnak tartjuk ismertetni a munka bevégzése utáni évekből és a tapasztalatokból fakadó paraszti véleményeket, röviden és úgy, ahogy azokat népköltőink versei mutatják. Bacsó László az 1860-as évek végén, öt év múltával így zengedez:

„...Az öt év öt bizonyság lesz ellenünk vagy mellettünk,

Ha az osztozás, s változás nyomával beszélgetünk.

Gyerünk hát ki a mezőre! Nézzünk széjjel a pusztán,

Lássuk meg, hogy mit épített e had, mit hagyott a pusztán?

Milyen szabadságunk múlt el, s mi jött függetlenségbe?

Fontoljuk meg, s nézzünk széjjel a volt kietlenségbe:

Kimetszés vagy hant mutatja az utat völgyön, hegyen,

Nem tévelyeg az ember, mint régen, bár éjjel megyen.

Hol a múltban a juhnyájat dézsmálták a farkasok,

A betyárok csapatait rettegték az utasok.

Mostan munkásembereket látunk minden bokorban,

Szántogatnak s rendelkeznek, fákat ültetnek sorba.

Hol a vadföld csak kutyatejt, iglicét s gázát termett,

Búzával töltenek tele mostan ezek mély vermet.

Nem bitang a földünk többé, s nem rombolja a juhász,

Mert minden földben, s bokorban egy felelős csősz vigyáz.

A gazdáknak falka-barma szabadjában nem járja,

Mert széleit s végét körül hatalmas kompsor zárja.

A lapályos rónaságon fényes kaszák pengenek,

A felszáradt rendet gyűjtő lányok szép dalt zengenek.

Baglya, kazal emelkedik, rakja a sok munkáskéz,

Mindent javít s mindent szépít az ügyes erő és ész.

Szelíd virágágyak vannak, hol csak vízitök sárgult.

Látjuk eddig melyik kor jobb: a jelen-e vagy a múlt?

Ott egy csapat zsíros szárnyas, tolongó kis kácsa jár,

Ugye szebb ez, mint a múltban volt a szárcsa és búvár?

Hol régen a pásztorcserény állt vad magányosságban,

68