Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
2. E szíves fogadástok Vélem volt mulatástok Nálam nem lészen felejtve Kebelemben, sőtt rejtve. 3. Éljen Tisztje s Tanátsa, Bú soha ne bántsa, Boldog voltál s boldog légy, És még boldogabb részt végy. 4. Éljen tisztes örege, A szép nemnek serege. Téged is szép Nevendék! Érjen szerencse kerék. 5. Bőségekkel halmozzon, Földedre harmatozzon, S a mit kíván szemed, szád, Mosolyogjon mindég rád. 6. Éljen mind az Jáger Czéh. Zengjen mint a gazdag még, S a Dianna oltárján Áldoztassék farkas máj Vándorvadászaink közül az 1880-90-es évekből Gyenizse Benőt emlegetik ma is. Afféle egykutyás paraszt volt Benő bácsi. Örökké vadászott. A tanyákon már messziről megismerték sodorvány bajuszáról. Érkezésének még a gyermekek is örültek, mert sokszor mesélt nekik. Nagy vadász volt, s bele is lőtte mindenét az erdőkbe, tavakba. Egyszer fogadásból kilőtte a kanász fejéből a kalapot, máskor meg 40 lépésről egy vágott fickóval (bottal) ellőtte az ürge hátulsó bal lábát. Vadász-élményeiről ilyeneket beszélt.: „Egyszer kerülöm a Darvas rétet, fögyű- röm a gatyaszárat, s mék be a szittyósba, hát fölröppen egy kácsa. Célozok, le is lüvöm a kácsát. Utána lépők, hogy majd fölvöszöm, hát egy nyúl fülit kaptam el. Földhöz vágom, hát uramfia két foglyot csaptam agyon vele." A vadorzók nagyobb része a tanyán lakók közül került ki. Vadászjegy nélkül, titkon vadásztak, némelyiknek még fegyvertartási engedélye sem volt. Nappal is magukhoz vették a puskát elégszer, s az erdős, buckás tájakon „kerültek egyet", a puskával. Kevés ember akadt, aki - ha ilyenkor találkozott is velük - feljelentette volna őket. A vadorzók száma a századforduló óta egyre inkább ritkul. Viziélet. Kis halászoktól a piócacsalogatókig Halas és a Kiskunság népe a régmúlt századokban is mindig bővében volt a halaknak. Nemcsak a város körüli nádastavaink, hanem a Sóstó, Fehértó, Pirtó, az Inokai tó, a Ciprus mély vizei, de a tanyák körüli kopolyák, zsombosok, nádasok is 65
