Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
Lovas valék akkor én is Szenttamáson, Ötszázan voltunk ott kunok egy rakáson. Majd pedig mindenik ment a saját lován, Húsz hold földet kap az, ki beállni kíván. Annyi volt minekünk akkor megajálva, Négy hónapig meg is lett érte szolgálva. A szerbek főfészke Szenttamáson volt, s végül is annak vesztére törtek. Szenttamásnak vesztét nem lehet leírni, Csak aki azt látta, annak lehet hinni. Mert olyan vágást csak Jeruzsálem kapott, Mikor a zsidóság ott legyilkoltatott.... Nyolcszáznegy venkilenc március hónapba Kifosztva dőlt az a gazdag város romba. Hogy olvasóimnak lehessen fogalma, írok egy-két sort, hogy mi lett a jutalma, Amiért fajunkat a német kedvéért Öldösni kezdte, még utcáján is folyt vér. Olyan kemény szelek jártak márciusba, Mikor a gyalogság betört Szenttamásba. Mikor a gránáttól egy-két ház meggyulladt, A láng a városon egyszerre átszaladt. Tíz perc alatt láttunk egy szörnyű lángtengert, Égette az összes menekülő embert. Futott volna a nép, de nem tudott hova, Bakáktól a város már körül volt fogva. Még az a szép kettős torony is leégett, Nem maradt egy ház se, a dühös szél végett, Kinek nem érhettünk lóháton elébe, Kocsistól, lovastól hajtott a Bögébe. Ott a szegény lovak összekeveredtek, Egész családostól sokan belévesztek. Máson nem, hanem a kisdedek jajain Sírtam, mint Scipió Karthágó romjain, Még oskolákba is jutott a bakákból, Kevés maradt élve az ártatlanokból. Akiknek sikerült élve elszaladni, Utolérte a tűz, égve kellett halni. Sok anya, mikor az övét felkereste, Ráborult és meghalt, lelkét rálehelte... Ugyan mit nyertünk mi a forradalommal?
